Belföld

A többség leváltaná a kormányt

Közvéleménykutatás szavazás (Közvéleménykutatás, szavazás, )
Közvéleménykutatás szavazás (Közvéleménykutatás, szavazás, )

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a választópolgárok 47 százaléka biztosan elmenne szavazni, de nem biztos, hogy tudja kire.

A Medián mérései azt mutatják, hogy a “biztosan szavazók” közül minden hatodik (17 százalék) jelenleg egyik párthoz sem kötődik.

A Fideszre a választók 27 százaléka adná a voksát, ez ismét több, mint a Jobbikon kívüli ellenzékre jutó voksok összege. Pedig a szavazók többsége (55 százaléka) kormányváltást szeretne, igaz, ez utóbbiak 37 százaléka a jelenlegi ellenzéki kínálatból nem talál megfelelőt.


Fotó: Neményi Márton

Ez más szóval azt jelenti, hogy a Jobbikon kívüli ellenzék meglévő közel kétmilliónyi szavazóján túl a teljes szavazókorú népesség 20 százaléka (több mint másfél millió szavazó) kész arra, hogy ha vonzó alternatívát lát, leszavazza a mostani kormányt.

Áder a legnépszerűbb, Bajnai a nyomában

A politikusok kedveltségi rangsorának élén változatlanul Áder János köztársasági elnök áll 44 százalékos támogatottsággal, őt Bajnai Gordon, az Együtt 2014 – PM választói mozgalom vezetője, valamint Varga Mihály frissen kinevezett nemzetgazdasági miniszter követi 36-36 százalékkal. Orbán Viktor miniszterelnök népszerűségi indexe 34 százalékos, Mesterházy Attila, a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP vezetője pedig 31 százalékot tudhat maga mögött. Miközben Matolcsy György kedveltsége az előző hónaphoz képest 4 százalékponttal (16-ról 20 százalékra) javult, riasztó jel, hogy a mostantól általa irányított Magyar Nemzeti Bank iránti lakossági bizalom szintje történelmi mélypontra (100 fokú skálán 41-re) süllyedt.

És igen, megvan az a mérőszám, amelyben Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyformán áll: ez pedig a 100 százalékos ismertség. Részletek a Medián honlapján, itt olvashatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik