Belföld

Elfogadták Pintér hóhányó jelentését

Sem személyi, sem szervezeti felelősségre vonást nem javasolt a belügyminiszter a hóhelyzet kezelése kapcsán – értesült a Magyar Nemzet. A kormány elfogadta a jelentést. A mentésben résztvevő tűzoltók teljesen másként látták.

A kormány szerdai ülésén elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter jelentését, amely a március 14–15-i rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatait összegzi – tudta meg a Magyar Nemzet kormányzati forrásból. A tanácskozás egyik résztvevője a lap munkatársának csütörtökön azt mondta, a dokumentum nem tartalmaz sem személyi, sem szervezeti felelősségre vonással kapcsolatos javaslatot, megállapítást. A jelentést az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága április 8-án tárgyalhatja, ezt követően döntenek a nyilvánosságra hozásról.

A tárcavezető korábban közölte: ha parlamenti vizsgálóbizottságot állítanak fel az elmúlt napokban előállt katasztrófahelyzet esetleges felelőseinek kivizsgálására, az elsők között jelentkezik majd a meghallgatásra, és elfogadja a meghívást.


Fotó: Kummer János

Pintár Sándor jelentése – ezek szerint – nem tér ki azokra a hiányosságokra és hibákra, amelyekről a mentésben részt vevők számoltak be a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének honlapján. A levelek tanúsága szerint március 14-én, 15-én teljes volt a fejetlenség, az irányítók azt sem tudták, hová vezényelték mentésre az embereiket. A szakszervezet a leveleket nemcsak a belügyminiszternek küldi el, hanem az ombudsmannak is, hogy segítsék a vizsgálatát. Az állásukat féltő tűzoltók névtelenül számoltak be tapasztalataikról, de egy nyugdíjas tűzoltó alezredes névvel írt és olvasott be.

A tűzoltók Bakondit szakmailag és emberileg is alkalmatlannak tartják. Ha a főigazgató nem mond le a pozíciójáról, beadják a felmondásukat. A szakszervezet egyik legnagyobb problémája a főparancsnokkal, hogy “Bakondi Tábornok Úr semmilyen tűzoltósághoz, polgári védelemhez, illetve katasztrófavédelemhez köthető szakirányú végzettséggel nem rendelkezik”. Az érdekképviseleti vezető úgy látja, olyan emberek próbálják irányítani a katasztrófavédelmet és a tűzoltóságot, aki még csak most tanulják a szakmát, azokat pedig nem hallgatják meg, akik a “végeken” dolgoznak.

Orbán Viktor a minap azt állította, hogy nem lehetett gyorsabban kimenteni az utakon rekedt embereket. A múlt heti rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet elhárításával kapcsolatban a kormányfő a Kossuth Rádióban azt mondta, a mentés első számú célja megvalósult, mert az emberi élet biztonságát garantálták, és az állapotokhoz képest a vagyoni kár is elfogadható mértékű volt. A bajt egy módon lehet megelőzni, ha az emberek józan megfontolás alapján együttműködnek a hatóságokkal – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: „ha felmentünk a sztrádára, onnantól kezdve a Jóisten kezében vagyunk, hogy beleszorulunk-e egy ilyen helyzetbe, vagy pedig időben sikerül lemenni”.

MSZP: Miért titkolják a Pintér-jelentést?

Kormánypárti sajtóbeszámolók szerint a kabinet szerdán megtárgyalta és el is elfogadta a március 15-ei hétvégét uraló hókáosz kezeléséről szóló hivatalos belügyminisztériumi jelentést. Ha így van, miért nem hozzák nyilvánosságra? – kérdezte Iváncsik Imre, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke. A nemzeti ünnep idején a hó fogságában rekedt több mint tízezer autós és a vihar miatt áram nélkül maradt több tízezer otthon lakóinak joga van tudni, mi áll a Pintér-jelentésben. A dokumentumban olyan közérdekű adatok vannak, amelyek minden magyar állampolgárt egyformán érintenek, így mindenkire egyformán tartoznak – emlékeztetett az ellenzéki képviselő. Az MSZP ezért követeli, hogy a közérdekű Pintér-jelentést a Fidesz-kormány hozza nyilvánosságra, majd nyilvánosan értékelje a benne foglaltakat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik