Belföld

Pintér Sándor elismeréseket osztogatott a hókáosz után

Rendőrök, katasztrófavédők és civilek kaptak bátorság érdemjelet kiemelkedő teljesítményükért. A belügyminiszter közölte: ha kell, kész vizsgálóbizottság elé állni.

A Belügyminisztérium elkészítette és határidőre le is adta a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését – mondta Pintér Sándor belügyminiszter újságírói kérdésre válaszolva kedden, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) éves tiszti értekezlete után Budapesten.

A miniszter hozzátette: a jelentést a kormány tárgyalja meg, nyilvánosságra hozataláról a kormányfő dönt.

Elmondta: amennyiben parlamenti vizsgálóbizottságot állítanak fel az elmúlt napokban előállt katasztrófahelyzet esetleges felelőseinek kivizsgálására, az elsők között jelentkezik majd a meghallgatásra, és elfogadja a meghívást.

Az MSZP vizsgálódna

Az MSZP elnöke benyújtotta az Országgyűlésnek javaslatát, amelyben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az elmúlt napokban előállt katasztrófahelyzet körülményeinek, a helyzet megelőzésére és kezelésére tett kormányzati intézkedéseknek a feltárására.

Mesterházy Attila azt szeretné tisztázni, hogy a katasztrófahelyzet kialakulásában közrejátszottak-e szervezeti, szervezési hiányosságok, illetve a jövőben miként kerülhetők el a hasonló katasztrófahelyzetek, irányítási problémák és hiányosságok. Az MSZP elnöke szerint a kialakult helyzet mind a hatóságokat, mind az ország lakosságát felkészületlenül érte.

A miniszter nem kívánt reagálni a hvg.hu értesülésére, amely szerint a belügyi tárca jelentésében az Országos Meteorológiai Szolgálatot és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot nevezte meg bűnbakként a csütörtökön kicsúcsosodó hókáoszért. „A jelentés tartalmát a kormánnyal kívánom először közölni” – tette hozzá.

Pintér Sándor vasárnap délután jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a Belügyminisztérium hétfő estére elkészíti a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését, s ezt a következő kormányülésen a kormány tudomására is hozzák.

Kitüntették a bátrakat

Az OKF éves tiszti értekezletén – amely első alkalommal volt sajtónyilvános – a belügyminiszter egységesnek és eredményesnek nevezte a katasztrófavédelem múlt évi munkáját, ugyanakkor egyebek mellett az informatika és a képzés területén feladatokat határozott meg, és arra szólította fel Bakondi György főigazgatót, hogy tegyen javaslatot katasztrófavédelmi életpályamodell kidolgozására.

A jövőt illető feladatok közé sorolta a védőruhák cseréjét, és elrendelt egy felmérést, hogy megnézzék, mindenki alkalmas-e a beosztására. Emellett a továbbképzések szükségességéről is beszélt.

Pintér Sándor szerint a tavalyi év során átszervezett új, centralizált katasztrófavédelmi rendszernek köszönhető, hogy a múlt hét végén a hivatalos állomány tagjai „gyorsan, jó színvonalon, erőiket egyesítve tudtak reagálni” a veszélyhelyzetre. Kiemelkedő teljesítményükért összesen 16-an kaptak elismerést. A díjazottak között katasztrófavédelmi munkatársak, rendőrök, valamint civilek is voltak.

Bátorság érdemjelet kapott a belügyminisztertől – többek között – az a tűzoltó zászlós, aki a mentés során segített abban, hogy egy vajúdó asszony eljusson Bodajk településről a székesfehérvári kórházba.

Az elismerések mellett új gépjárműveket, gépjárműfecskendőket és mobil laborokat, valamint védőruhákat is kapott a katasztrófavédelem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik