Ismét van áram Borsod-Abaúj-Zemplén megye minden településén, ahol a csütörtök éjjeli, illetve péntek hajnali szélvihar miatt akadozott, illetve szünetelt a szolgáltatás – közölte Irlanda Boglárka, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatósági megbízottja péntek délután.
Tájékoztatása szerint több mint 3000 háztartás maradt ideiglenesen áram nélkül, vezetékszakadás, oszlopok kidőlése, szigetelők törése miatt a megyében. A bodrogközi településeken mindenhol van áram, 39 fogyasztónál azonban még dolgoznak a szerelők a hiba elhárításán.
Helyreállt az áramszolgáltatás a pénteki vihar után Hajdú-Bihar megyében, ahol viharos erejű szél okozta áramkimaradások összesen kilenc települést, több mint háromezer fogyasztót érintettek – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.
Kiss Szilvia helyettes szóvivő elmondta: az E.ON szakemberei péntek délután végeztek a kárelhárítással, legfeljebb kisebb kimaradásokkal lehet még számolni.
A tűzoltóknak Hajdú-Biharban főként úttestre, járdára dőlt fákat, ágakat, illetve járókelőket veszélyeztető meglazult cserepeket, vakolat- és kerítésrészeket kellett eltávolítaniuk. A közlekedőknek mostanra már télies útviszonyokkal sem kell számolniuk – tette hozzá a tűzoltó főhadnagy.
Szombaton mindenhol lesz áram Szabolcsban is
Már csak a kisfeszültségű hálózaton van üzemzavar az áramellátásban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a középfeszültségű vezetékrendszeren befejeződött a hibaelhárítás – közölte az E.ON Zrt. szóvivője péntek este.Egyházi Nikoletta elmondta: a települések kisfeszültségű hálózatán is folyamatosan javítják az időjárás, a viharos erejű széllökések okozta hibákat a szerelők.
Hozzátette, hogy péntek 21.00 óráig a hibák 90 százalékát várhatóan elhárítják, a hátralévőket szombat reggelig végzik el. Szombat délelőttől várhatóan már minden fogyasztói helyen lesz áram Szabolcsban – hangsúlyozta. Egyházi Nikoletta megjegyezte, hogy amennyiben szombaton sem lenne áram valakinél Szabolcsban, arról jelzést kérnek az érintettől a gyors intézkedés megtételéhez.
Pénteken napközben a 90 kilométer/órás széllökések a középfeszültségű hálózaton oszloptöréseket, oszlopdőléseket és több oszlopra kiterjedő vezetékszakadásokat okoztak Szabolcs megye hat járásában. Összesen 28 település 17 295 fogyasztói helyén nem volt áram. Ugyanazokban a járásokban alakultak ki üzemzavarok, mint egy héttel korábban, így a nyíregyházi, a kemecsei, az ibrányi, a nagykállói, a nyírbátori és kis részben a kisvárdai járásban.