Belföld

Megnyílik Budapest új zenei központja

Budapest Music Center (budapest music center, bmc, )
Budapest Music Center (budapest music center, bmc, )

A Vásárcsarnoknál nyíló Budapest Music Center klasszikus és dzsesszkoncertekre szakosodik, magánpénzből.

Szombaton nyílik meg hivatalosan a ferencvárosi Mátyás utcában a Budapest Music Center. A tervek szerint a klasszikus és dzsesszkoncertek mellett a Nemzetközi Eötvös Intézet is az épületben működik majd.

Gőz László harsonaművész, a BMC igazgatója korábban úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy a zenésztársadalomtól nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak, főként azért, mert egy új kamaraterem épült, amely hiányzott a budapesti kínálatból. „Azt hisszük, hogy európai mértékkel mérve elsőrangú termet sikerült létrehoznunk” – emelte ki Gőz László.

A Magyar Narancs eheti cikkéből az derül ki hogy az új zeneház 2,6 milliárd forintból épült fel, melyből 600 milliót a rendezvényszervezésben érdekelt BMC állt, a többi pénzt pedig főképp bankkölcsönből oldották meg.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

Gőz szerint a lehetséges támogatók összeszedése a válság miatt egyre nehezebb, 5-6 évvel ezelőtt sokkal könnyebb lett volna segítőket szerezni. „Nem hibázhatunk, mert 12 év a hitel futamideje, ez idő alatt a háznak tökéletesen működnie kell, nagyobb felújítás nélkül. Még előttünk áll, hogy a főváros és a kulturális kormányzat úgy fogadja-e el ezt a nekik semmibe sem kerülő kulturális beruházást, hogy állandó normatív programtámogatást nyújt számunkra” – jegyezte meg.

Hozzátette: vállalták, hogy „kikínlódják” az évente 10 milliós kölcsönt 2025-ig. „Ha nem jutunk valamilyen működési támogatáshoz, akkor rendkívül keserves 12 év elé nézünk. Bár a gazdasági környezet erre kevés okot ad, az elfogadottságunkat tekintve abszolút optimista vagyok, nagyon nyitottak a partnerek, többeknek ajánlottunk együttműködést” – beszélt a tervekről. Az elfogadottságot jelzi, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) hét koncertet kötött le a BMC-ben.

Az épületben helyet kapott egy 350 fős – kamarazenére tervezett – koncertterem, kétszintes dzsesszbár, étterem, könyvtár, próbatermek és stúdiók.

Az intézmény hivatalos megnyitóját szombaton a BTF keretében tartják meg, áprilisban egy induló sorozattal vezetik be a szélesebb közönségnek a házat. „Mivel rengetegen kíváncsiak a teremre, ez a sűrű periódus rendkívül eklektikus lesz, a dzsessztől a világzenén át a gyerekelőadásig és a vonósnégyes koncerttől a szimfonikus hangversenyig. Úgy látjuk, az évad végéig körülbelül 50 programot rendezünk vagy fogadunk be” – hangsúlyozta Gőz László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik