Ezt a szerepkört rendszerint a volt gyárigazgatót alakító színészekre bízták – mondta a filmrendező csütörtökön Budapesten a „Sztálin-világ – A kommunizmus ára” című kétnapos nemzetközi konferencia befejező előadásában. A Terror Háza Múzeum, a Kommunizmuskutató Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén Makk Károly arról beszélt, hogy ebben az időszakban a filmek történetei szerint a párttitkár mindig tudta, melyik helyzetben mit kell csinálni. A forgatás háttérdíszletéhez általában háromféle Rákosi-portré közül választhattak a rendezők. Az államosított magyar filmgyártás működési mechanizmusát szovjet mintára alakították át, holott Magyarországon előtte európai színvonalú filmgyártás működött – tette hozzá.
Makk Károly kiemelte: a rendezőkben egyfajta „kétlelkűség alakult ki”, a rendszerrel szembeni fenntartásukat nem mondhatták ki nyíltan, de viccelődéssel kifejezésre juttathatták véleményüket. Az akkor több mint 800 alkalmazottat foglalkoztató filmgyár egyetlen nagy egységet alkotott, amelyben rendszerint összeszokottan dolgoztak az emberek. Cseres Tibor íróval készültek a termelőszövetkezetek szervezéséről filmet forgatni, a magyarországi filmgyártást felügyelő szovjet tanácsadó, Pudovkin nyomására azonban ezt a megbízatást Bán Frigyes filmrendezőnek adták, majd leállították a forgatást, utána pedig másik forgatókönyvet adtak Bánnak ugyanebben a témában, hogy abból készítsen filmet.
Eizenstein a Rettegett Iván című filmjében finoman érzékeltette, hogy „mi történik, amikor a mindenhez értő diktátor beleszól a dolgokba”, s ez „kényelmetlen helyzetet teremtett” a rendezőnek. Eizensteint később Sztálin berendelte magához, leteremtette, ezután nem sokkal pedig a rendező szívrohamban meghalt – emlékezett Makk Károly, aki szerint Sztálin halála után az állampárt vezetése megállapította, hogy sok sematikus mű született, ekkor kérték meg „fogyaszthatóbb” filmek rendezésére. Ekkor született a Liliomfi című film.
Hozzátette: 1956-ban a Nemzeti Színház előtti téren forgattak, ahol a Sztálin-szobor maradványaiból sokan próbáltak töredékeket szerezni. Pécsi Sándor színművész a kertjében ásta el a ledöntött Sztálin-szobor egyik kézfejét.
Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke kiemelte: a kommunizmus idején nagy hangsúlyt kapott az esti és levelező tagozatos oktatás annak érdekében, hogy a munkás- és parasztfiatalok bekerüljenek a közép- és felsőoktatásba, hogy azután bekapcsolódhassanak a párt káderképzésébe. Beszélt arról is, hogy Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterről egy pártjelentésben megállapították, hogy fokozottan kell ellenőrizni, mert ideológiailag „ingadozik”. A későbbiekben aztán Ortutayt menesztették, a minisztérium apparátusának kétharmadát lecserélték, munkahelyeiket munkás- és parasztkáderekkel töltötték fel, noha nem volt szakképzettségük.
Felidézte, hogy Révai József népművelési miniszter egy alkalommal szóvá tette, hogy kevés volt a jeles tanuló, emiatt a tanároknak a következő tanévben javítaniuk kellett a statisztikán. Utalt arra, hogy Petőfi Sándor A nemzethez című versének elemzésekor megkövetelték a tanároktól, hogy szóljanak az 1848-as forradalmat „eláruló belső bitangok ideológiai utódairól, az uszító klérusról és a burzsoáziáról”.
Elmondta, hogy a tanulóknak „Miért szeretik a gyerekek Rákosi elvtársat?” címmel kellett fogalmazást írniuk, amikor közelgett a pártvezér születésnapja, a legjobb iskolák pedig Rákosi-vándorzászlót kaptak.
Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet vezetője elmondta: a repülés fejlesztése fontos volt a Szovjetuniónak, miközben az erről szóló sajtó nyelvezete militarizálódott, mert elterjedtek az olyan kifejezések, mint a „harc a repülés frontján az ellenség aknamunkája ellen”. A fiatalokról szólva megemlítette, hogy 1948 nyarán a csillebérci úttörővasút és úttörőváros átadásakor jelentették be hivatalosan a cserkészet és az úttörőszövetség egyesülését. A „Munkára, harcra kész” mozgalom szintén a fiatalok aktivizálására jött létre 1949-ben, ugyancsak szovjet mintára. Ennek a sportversenyeit a munkásmozgalom ünnepeinek időpontjaira igyekeztek időzíteni, és az ókori római rabszolgafelkelésre utalva szpartakiádnak nevezték – tette hozzá.
