Belföld

Önmagát is leváltotta a miniszter

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter Hoffmann Rózsát úgy küldte el, hogy államtitkár marad. L. Simon magánvéleménye azonban a székébe került.

Nagy átalakítást hajt végre Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A nagy vesztes L. Simon László lesz. Az eddigi kultúráért felelős államtitkár helyét – az Index szerint – Halász János parlamenti államtitkár foglalja el. Az ő posztjára Balog első körben Gulyás Gergely képviselőt kérte fel, ő azonban nemet mondott. L. Simon Lászlóban megrendült a miniszter bizalma – írta korábban a Népszabadság.

Kiszivárgott hírek szerint az államtitkár szakértelmét elismerték, a bizalom állítólag azért rendült meg benne, mert „nem tudott azonosulni a hivatalos kultúrkampf megjelenésével”. A Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvényt megszavazta, de „magánvéleménye” volt Fekete Györgyről.

Az államtitkár nemrég az FN24-nek adott interjújában Fekete Györggyel ellentétben Konrád Györgyöt és Spiró Györgyöt is magyar írónak nevezte, ráadásul jónak. Fekete György szavait azért nem minősítette, mert nem a főnöke, sőt az interjúban az államtitkár többször is jelezte: az MMA „a kormánytól független szervezet”, nem az ő kompetenciája, hogy merre halad.

L. Simon László azt mondta: akit érdekelnek preferenciái, fellapozhatja Szubjektív ikonosztáz című művét. Ebben benne van az olvasata a kortárs magyar képzőművészet több általa értékesnek tartott alkotójáról. Fekete György nem szerepel a könyvben, amelynek előszavát viszont az a Gulyás Gábor írta, aki vélhetően hamarosan távozik a Műcsarnok éléről.

Hoffmanntól elveszik az egyetemeket

Az oktatási államtitkárság kedden megerősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az oktatási államtitkárság feladatköre két részre válik. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját, a felsőoktatási területért, államtitkári rangban, Klinghammer István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt rektora felel majd.

Hoffmann Rózsa – a kiadott közlemény szerint – maga kérte a két terület szétválasztását, az ő kérésére kerestek államtitkárt a felsőoktatás területére, Klinghammer Istvánnal jó együttműködést vár.

Balog önmagát is lecseréli

Tavaly májusi miniszteri kinevezésekor Balog Zoltán megtartotta a romaügyek felügyeletét. A minisztérium irányítása mellett ugyanakkor már nem jut elég ideje, illetve figyelme a területre, ezért Kovács Zoltán korábbi kommunikációs államtitkárra, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős jelenlegi államtitkárára bízná a felzárkóztatási ügyek felügyeletét.

Az [origo] információja szerint Kovács elfogadta a felkérést, mert KIM-beli pozíciója a Miniszterelnökség tavaly júniusi átalakítása óta kiüresedett. Kovácsnál érdemben csak az állami ünnepségek szervezése, illetve a kormánynak tanácsot adó emberi jogi munkacsoport irányítása maradt, ezeket várhatóan új pozíciójában is ő felügyeli majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik