Belföld

Rogán: tovább csökkentjük a rezsit

rogan-antal(210x140)(3).jpg (rogán antal, )
rogan-antal(210x140)(3).jpg (rogán antal, )

A kormánypártok akarják és fogják is folytatni a rezsicsökkentést - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a lapban kedden megjelent interjújában.

A politikus arról beszélt, hogy a párt elnöksége a víz- és csatornadíj, továbbá a szemétszállítás árának tízszázalékos csökkentése megtárgyalására tett javaslatot a frakciónak. Kérdésre válaszolva azt mondta: valamikor a tavasz közepén vagy a tavasz végén teheti meg a végső lépéseket ebben a kormány. A javaslat kapcsán Rogán komoly vitára számít a képviselő-polgármesterek körében, mivel több olyan szolgáltató cég is érintett, amely részben önkormányzati tulajdonban vagy fenntartásban van.

Előrevetítette azt is, hogy a következő fűtési szezon kezdetén jöhet a villamos energia, a gáz és a távhő árának második lépcsőben történő mérséklése.

Regisztrációról, nyugdíjról, IMF-ről nembeszélnek

A kedden kezdődő háromnapos gyulai frakcióülésen tárgyalnak az alaptörvény módosításáról és a választási eljárási törvényt érintő kérdések lezárásáról is. Utóbbival kapcsolatban Rogán Antal azt mondta: “a frakció előtt fekvő tervezetben se 2014-re, sem a későbbi időszakra nem szerepel a regisztráció bevezetése”.

A frakcióvezető a lapnak arról is beszélt, hogy a kormányon belül nem merült fel a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése.

Az IMF-hiteltárgyalás témája várhatóan nem fog felmerülni a frakció plenáris ülésén – olvasható az interjúban.

Adóktól nőhet a rezsi

Közben a Népszabadság keddi számában arról ír: áthárítanák a fogyasztókra az idén rájuk kivetett vezetékadót és a megemelt Robin Hood-adót a szolgáltatók.

A napilap információi szerint az áram- és gázszolgáltatók bíróságon támadták meg a Magyar Energia Hivatal (MEH) decemberi tarifadöntését. Mint írták, érvelésük szerint a MEH által kihozott számadatok nem tükrözik a cégek valós költségeit: a hivatal jelentősen visszametszette az alkalmazható tarifákat, lehetővé téve a kormányzat által megfogalmazott rezsicsökkentési célt.

A nem lakossági – azaz céges – fogyasztók tarifáit ugyan jóval kevésbé csökkentették vagy akár növelték is, de ez a szolgáltatóknál keletkezett hiánynak csak egy részét ellensúlyozza – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik