Belföld

Rogán: az MSZP semmit sem változott

A Fidesz frakcióvezetőjét nem érdekli a külföldi lapok véleménye, és Bayer Zsolt cikke kapcsán is az ellenzék reakciója ellen volt kifogása.

A kormánytöbbség elkötelezett annak megvalósítása mellett, hogy a közszolgáltatások ne profitorientált tevékenységek legyenek – mondta Rogán Antal az MTI-nek adott interjújában. A magyar családok teljesen kiszolgáltatottak a közműcégeknek, ezért a kabinetnek határozottan a fogyasztók oldalára kell állnia, és kimondania: ezek a tevékenységek nem profitorientáltak. Alaposan átvizsgálják az árakat, és ha úgy látják, profitot termelnek az érintett vállalatok, akkor az árcsökkentés mellett döntenek – fogalmazott a politikus. Vizsgálják a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak lehetséges csökkentését is.

A baloldali ellenzék a parlamentben és azon kívül is nyíltan a bankok és az energiaszolgáltatók érdekeit képviseli, mindig a bankok és az energiaszolgáltatók pártájára állnak a családok helyett. Az MSZP például semmit sem változott 2002 és 2010 közötti kormányzása óta, akkor is és most is a nagyvállalatoknak és a multiknak kedvezett a magyar családok helyett – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: az energiaszolgáltatókra vonatkozó szigorúbb fogyasztóvédelmi előírásokat tartalmazó törvényjavaslat-csomaggal készül februári kihelyezett frakcióülésére a Fidesz.

A márciusban elnököt váltó Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatban a politikus leszögezte: a magyar jegybank ma az egyik legfüggetlenebb Európában. A kormányoldalnak a márciusi jegybankelnökváltás után sem áll szándékában kommentálni, mit tesz az MNB vezetése, és „betartjuk azt az ígéretet is, hogy ha nem hívják, akkor a kormány képviselője nem megy el a monetáris tanács ülésére”. „Személyekre vonatkozó ötleteléseket nem kívánok kommentálni se pró, se kontra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy meglepődne, ha Orbán Viktor Simor Andrást jelölné, és azzal nem is tudna egyetérteni.

A bankszektor kapcsán azt mondta, ha a bankok úgy döntenének, hogy a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nyújtott kölcsönökön keresztül bővítik a hitelportfóliójukat, akkor „mi is mérlegelhetnénk azt, hogy engedünk a bankadóból annál, aki tényleg növeli a kkv-k körében a hitelkihelyezést”.

A választási eljárási törvény több pontját is alaptörvény-ellenesnek ítélő alkotmánybírósági (AB) döntést úgy ítéli meg,  hogy öt nagy témából négyben komoly sikert ért el a Fidesz–KDNP. Kisebb lesz ugyanis a parlament, egyfordulós lesz a választás, 2014-től arányos méretűek a választókörzetek, a határon túli magyaroknak pedig biztosított a szavazati joguk. Mindezt történelmi sikernek nevezte, hozzátéve, hogy az ötödik kérdés, az előzetes regisztráció részben alkotmányellenesnek minősítésével pedig eldőlt: 2014-ben nem lesz választási feliratkozás.

Arra a felvetésre, hogy több külföldi lap is az Orbán-kormány súlyos vereségeként kommentálta az AB döntését, a politikus azt mondta: nem érdekli a külföldi lapok véleménye, azt tartja ugyanis fontosnak, amit a magyar választók gondolnak, márpedig a magyar emberek tudják, hogy eddig mindenki csak ígérte a kisebb parlamentet és a választójogi reformot, de senki nem valósította meg.

Rogán Antal elmondta azt is, hogy frakciótársa, Ángyán József még nem fizette be a képviselőcsoportban rá kirótt pénzbüntetést, amelyet azért kapott, mert decemberben nemmel voksolt a földtörvénnyel összefüggő alkotmánymódosításra, holott a Fidesz-frakcióban kötelező szavazás volt érvényben. Ángyán vitatja a pénzbírság jogosságát.  A frakcióvezető szerint az általános szabályok Ángyán Józsefre is érvényesek, önként vállalta, hogy a Fidesz parlamenti közösségéhez akar tartozni, és ezzel önként vállalta a minden frakciótagra érvényes etikai szabályok betartását is.

A Magyar Hírlapban megjelent Bayer Zsolt-publicisztikával kapcsolatban elmondta, a történtek megítélésekor be kell tartani a helyes sorrendet: bestiális bűncselekmény történt az új esztendő hajnalán, több tucatnyian támadtak meg két tizenéves fiatalt.

A bűncselekmény brutalitása joggal döbbentette meg és háborította fel az embereket. Ilyenkor az első, hogy a bűncselekmény elkövetőit kell a leghatározottabban elítélni, mert az emberek joggal várják el választott képviselőiktől, hogy megvédjék őket a bestiális gyilkosoktól, és minden eszközzel fellépjenek ellenük. Természetesen helytelen, ha valaki egy konkrét bűncselekmény elkövetői kapcsán egy egész emberi közösségről fogalmaz meg sommás ítéletet. Ezt semmilyen indulat nem indokolja és nem is indokolhatja – fejtette ki, hozzátéve, hogy ezt Bayer Zsoltnak is tudomásul kell vennie.

„Viszont azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy volt és jelenlegi MSZP-s politikusok úgy viselkednek, mintha nem lenne más válaszuk egy ilyen tragédiára, csak az, hogy egy publicista bírálatán keresztül közvetve védelmükbe veszik egy bestiális gyilkossági kísérlet elkövetőit” – zárta szavait Rogán Antal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik