Belföld

Halált okozhat a zord időjárás az utakon

A hideg, nedves és csúszós útfelületeken a gyalogosok nehézkesebben közlekednek, s a járművek fékútja is jelentősen megnő.

A téli időjárásból az idei évben még csak ízelítőt kaptunk, azonban az előrejelzések szerint a hét végén sarkvidéki hidegre lehet számítani, ami a közlekedésre is negatív hatást gyakorol,az útviszonyok kedvezőtlenül változnak.

A baleseteket elemezve a legtöbb problémát a csúszós út és a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét és természetesen saját magát ezekre a körülményekre.

A 2012. év elején is száraz hideg idő volt, majd azt követően hirtelen következett be a most is előjelzett havas, csapadékos időjárási változás.

A 2012. éves közlekedési baleseti adatokat elemezve megállapítható, hogy csak a januári hónapban hat, február hónapban két halálos baleset volt megyénk közútjain. A januári halálos balesetek 11-én, 12-én, 21-én, és 25-én következtek be. Fontos kiemelni, hogy január 25-e kiemelten tragikus nap volt a közlekedésbiztonság szempontjából. Három halálos tragédia történt  öt óra alatt, melyben négyen veszítették életüket. Egy ember súlyosan egy pedig könnyebben sérült meg.

Az elemzések során megállapítható, hogy a baleseti ok öt esetben a járművezető, egy esetben gyalogos hibára vezethető vissza. A balesetek bekövetkezésében a hirtelen megváltozott időjárás és közlekedési körülmények alapvető szerepet játszottak.

Köztudott, hogy a gyalogosok a közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői, hiszen az ő testüket egy esetleges baleset során semmi nem védi. Ezért gyalogos elütéskor soha nem az a kérdés, hogy történt-e személyi sérülés, hanem az, hogy annak milyen a kimenetele: könnyű, súlyos, vagy éppen halálos!

A Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság arra kéri a közlekedőket, a járművezetőket, hogy a balesetek elkerülése érdekében körültekintően vegyenek részt a közlekedésben! Készüljenek fel a hirtelen változó körülményekre, s fokozottan tartsák be a közúti közlekedés szabályait!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik