Belföld

KIH: nem csak Orbán nyelvtanárát támogatják

oktatás (oktatás)
oktatás (oktatás)

Nem csak öt, hanem 24 cég kapott állami megrendelést uniós nyelvoktatásra – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal.

Hidas János, a KIH elnöke erről azután tájékoztatott, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) azt követelte, ne csak a Fideszhez közeliként elkönyvelt cégek kapjanak megrendelést a nyelvoktatási programban. A párt politikusa, Varju László azt mondta, általános felháborodást keltett a nyelvoktató cégek között, hogy csak öten kaptak megrendelést a pályázaton. Köztük – tette hozzá – Orbán Viktor miniszterelnök korábbi angoltanárának vállalkozása.

A KIH elnöke erre reagálva az MTI-nek elmondta: a képzőintézmények kiválasztásának kritériumait már a projekt tavalyi előkészítő szakaszában meghatározták, és közzé is tették. E feltételek között nincs olyan, amelynek teljesítése egy felnőttképző intézmény esetében ne lenne egyébként is kötelező – közölte.

Hidas János tájékoztatása szerint körülbelül háromszáz cég jelezte részvételi szándékát a projektben, ebből azonban mindezidáig csak 109-nek sikerült megfelelő módon regisztrálnia a szükséges adatokat. Közülük 24-gyel már szerződést kötöttek, ütemezés szerint a további 85-tel pedig ez a következő időszakban várható.

A kiemelt uniós projekt elindítását, amellyel százezer felnőtt kaphat támogatást informatikai és idegen nyelvi képzésekhez, tavaly hirdették meg. A keretösszeg több mint 12,5 milliárd forint, egy jelentkező maximum bruttó 90 ezer forint felhasználására jogosult.

A KIH vezetője ezzel kapcsolatban az MTI-nek beszámolt arról is, hogy eddig 76 ezer tanulni szándékozó felnőtt regisztrált, a program első szakaszára, azaz július végéig rendelkezésre álló 2,8 milliárd forintnyi támogatási összegnek pedig már most a tízszeresére érkezett igény a képzőintézményektől.

Hozzátette azt is, hogy a program 2014 augusztusának végéig tart, így az első körből kimaradtak – képzőhelyek és tanulni szándékozók egyaránt – később még bekapcsolódhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik