Belföld

Nem állnak le a diákok

Diaktuntetes(10)(210x140)(4).jpg (Diáktüntetés)
Diaktuntetes(10)(210x140)(4).jpg (Diáktüntetés)

Január negyedikén Szegeden és Miskolcon demonstrálnak a felsőoktatás átalakítása ellen. Jövő héten Budapesten és Pécsen is lesznek megmozdulások.

Az ünnepek alatt újra kellett szervezni a Hallgatói Hálózatot (HaHa), mert decemberben több százan csatlakoztak a 2011 tavaszán még csak néhány tucat diákból álló szervezethez – írja az atv.hu.

Pénteken Szegeden szabadegyetemet tartanak, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban pedig diáktüntetésre készülnek – mondta el a lapnak Kóbor Andrea, a HaHa aktivistája. A szervezet honlapján azt írják, addig folytatják a tiltakozó akciókat, amíg nem teljesül az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum és a diákság által támogatott hatpontos követelés.

Ebből a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája sem enged. Kiss Dávid, a HÖOK alelnöke elmondta: a kormány meghívóját várják a következő, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter által megígért tárgyalásra. Mindkét szervezet képviselője kiemelte, hogy követelik azt is, hogy minden szakon legyen államilag finanszírozott oktatás.

A HaHa ELTE BTK-s csoportja január 7-én rendez országos fórumot, melyre meghívják Orbán Viktor miniszterelnököt, Balog Zoltán erőforrás-minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt is, hogy “a romkocsmák félhomálya helyett egy valódi egyetemen mondhassák el álláspontjukat” – olvasható az eduline.hu-n.

Pécsen január 8-án közös megmozdulást szerveznek az egyetemisták és a középiskolások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik