Belföld

Orbán elégedett Hoffmannal

orbán viktor a rádióban (orbán viktor, )
orbán viktor a rádióban (orbán viktor, )

A kormányfő szerint az oktatás átalakítása az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tette.

Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szerinte az új rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni. A kormányfő a rádióinterjúban hosszan magyarázta az oktatás átszervezését, amelynek szükségességét a köz- és a felsőoktatásban jelentkező sok problémával indokolta.

Az iskolapadtól a bársonyszékig

Orbán Viktor szerint az általános iskolát gyakran az alapvető képességek elsajátítása nélkül hagyják el a diákok, a szakmunkásképzőt pedig úgy, hogy sokszor alapvető szakmai ismereteik hiányoznak. A gimnáziumot végzettek egy része a 240 pontos felsőoktatási felvételi határt sem éri el, a diplomák egy része a gyakorlatban használhatatlan, többen azért nem kaphatják meg diplomájukat, mert nincs meg a szükséges idegennyelv-ismeretük.

“Ezért mondtam azt két évvel ezelőtt, hogy hozzá kell kezdenünk az oktatás megújításához, minőségének feljavításához” – emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy eközben Magyarország tele van tehetséges gyermekekkel, szerető szülőkkel és odaadó tanárokkal, akik “a nemzet napszámosaként” törődnek a diákokkal. A kormányfő beszélt a hallgatói tüntetésekről, amelyeken – mint felidézte – ugyanolyan mondatokat is felfedezett, mint amilyeneket ő és társai az 1982-ben szervezett diákmozgalmuk során hangoztattak. Könnyen lehet – utalt vissza a Fidesz 1988-as, szintén diákmozgalmi múltjára -, hogy a mostani diákmozgalmak “felszínre dobnak olyan tehetséges embereket, akik majd (…) egyszer odakerülhetnek, hogy rájuk lehet bízni a nagyon fontos közös ügyeinkből nagy szeleteket, vagy akár az egészet”.

Devizahitelesek: nincs bocsánat

A devizahitelesek helyzetére rátérve Orbán Viktor azt mondta, addig, amíg a kommunisták, majd a posztkommunisták az államot és az önkormányzatokat adósították el, az emberek hajlamosak voltak felejteni. Azt azonban, hogy a devizahitelezés miatt az adósság ma már nem egy távoli jelenség, hanem “minden hónapban ott kopog a konyha ajtaján”, az emberek nem fogják elfelejteni, és soha nem is fogják megbocsátani a szocialistáknak – vélekedett.

Csak a munka!

Rámutatott ugyanakkor, hogy a végtörlesztéssel 150 ezer ilyen szerződést sikerült megszüntetni, az árfolyamgáttal is egyre többen élnek, és további lépéseket is tervez a kabinet, hogy segítse azokat a családokat, amelyeket becsaptak, és “beszorultak a devizahitelbe”.

A szegénységben élők sorsát firtató felvetésre a miniszterelnök megerősítette, továbbra is azt vallja, hogy a szegénységből csak munkával lehet kijutni, a bajban lévőknek elsősorban munkalehetőséget kell adni. Ma 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltáskor – jelezte, közölve: jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet. Mint fogalmazott, “óvatos duhaj”, ezért vállalták tíz évre ennek megvalósítását, de titokban arra gondolt, sikerülhet hat-hét év alatt is, az európai válság azonban óvatosabbá teszi.

Fogcsikorgató izzadság kontra keresztényi derű

Orbán Viktor szólt a magyar érdekek megvédéséről is. Azt mondta, hogy “Brüsszelben nem megyünk fejjel a falnak, de mindig kiállunk a magyar érdekekért. Ha nem lehet jobbról, akkor balról próbálkozunk, ha az ajtót eltorlaszolják, akkor bejövünk az ablakon”. Fontos, hogy “küzdelmünket ne fogcsikorgató izzadságszag”, hanem a keresztényi derű hassa át – fűzte hozzá a kormányfő, aki elégtételnek nevezte, hogy a korábban kifogásolt magyar intézkedések – például a bank- és a multiadó, vagy éppen a most bejelentett rezsicsökkentés – egyre-másra nyernek polgárjogot más európai uniós tagállamokban. “Több támogatást érdemeltek volna a magyar emberek Európától” – állapította meg Orbán Viktor, aki úgy látja azonban, hogy a magyar sikerek és eredmények visszaadják majd az európai támogatottságot.

Vissza a gyökerekhez!

A kormányfő egyúttal kifejtette azt a véleményét, amely szerint a válságból való megújuláshoz most is arra van szükség – ahogyan a történelemben már többször -, hogy Európa visszanyúljon keresztény gyökereihez. Felfogása szerint a kereszténység a cselekvés kultúrája, így “spekuláció helyett, könyvelési trükkök helyett” Európának keresztény kontinensként ismét tisztelnie kell az értékteremtő munkát, és munkaalapú társadalmat kell építenie – mondta. A miniszterelnök összegzése szerint az elmúlt két és fél évben sikerült Magyarországot úgy átszervezni, hogy 2013-ra már gazdasági növekedésben lehet reménykedni.

Hazarendelte a családot és vasárnaptól egyébként a miniszterelnök is szabadságra vonul. Csak akkor dolgozik, ha vészhelyzetet kell kezelnie. A kormányfő a Parlament Munkácsy termében pénteken nyilatkozott Hajdú Péternek, két aktuálpolitikai téma között pedig azt is elmesélte, hogyan töltik a karácsonyt a családjával. Pont úgy, mint egy átlagember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik