Belföld

Orbán Viktor csak a szeretetre összpontosít

Orban-Viktor(960x640)(8).jpg (Orbán Viktor, miniszterelnök)
Orban-Viktor(960x640)(8).jpg (Orbán Viktor, miniszterelnök)

Hazarendelte a családot és vasárnaptól a miniszterelnök is szabadságra vonul. Csak akkor dolgozik, ha vészhelyzetet kell kezelnie– írja a Vasárnapi Blikk.

A kormányfő a Parlament Munkácsy termében pénteken nyilatkozott Hajdú Péternek, két aktuálpolitikai téma között pedig azt is elmesélte, hogyan töltik a karácsonyt a családjával. Pont úgy, mint egy átlagember. Orbán Viktor elmondta, ez az a nap, amikor mindegyik gyermekük hazatér.

Hárman még otthon laknak közülük, azonban a két legnagyobb, Orbán Ráhel és Gáspár már a családtól távol, önállóan élik életüket, de karácsonyra mindannyian a budai családi házban gyülekeznek. A szenteste kizárólag a „szűk” családé. A húsételeket Orbán Viktor minden évben magára vállalja, a többi fogást Lévai Anikó vezetésével közösen készítik el.

Karácsony második napján hagyományosan Szolnokra utaznak Lévai Anikó családjához, december 26-án pedig Székesfehérvárra, ahol a miniszterelnök családtagjait járják végig. Orbán Viktor a két ünnep között ismét munkába áll. A kormány honlapján található naptár szerint a két ünnep között egyelőre  egyébként  „nincs esemény”.

Az Orbán-dinasztiához tartozónak vallotta magát egyébként egy nő is A Város Mindenkié csoport hajléktalanok jogaiért szervezett demonstrációján. Az asszony azt állította, ő nem más, mint a kormányfő „csöves, koldus unokahúga”. Az év végi beszélgetés a miniszterelnökkel vasárnap este lesz látható a TV2 Frizbi című műsorában, amelyben a kamerák előtt vallott betegségéről Schobert Norbi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik