Budapest, hétköznap délelőtt, Kálvin téri aluljáró. Egy férfi pokrócon ül a földön, zacskókkal körülvéve. Sok társával ellentétben nem nagyon látszik rajta, hogy évek óta az utcán él. Szívesen mesél az életéről.
„Gyulai Nándor vagyok, ötvenöt éves. Válásom után kerültem az utcára. Van egy felnőtt fiam, de nem tartjuk a kapcsolatot, azt se tudja, hol vagyok. Hajléktalanszállásra nem akarok menni, mert amikor ott aludtam, ellopták a holmimat. Nézze uram, egy fillért sem ér, amiket a szatyrokban tartok, de nekem egy vagyon, mindenem benne van.”
Nándor szobafestőként, majd autófényezőként dolgozott. Amióta hajléktalan, azóta alkalmi munkái sincsenek. Bármilyen fizikai munkát elvállalna, de erre egyre kevesebb az esélye, annyira legyengült. Azt mondja, ha lenne lehetősége, hogy képezze magát, és dolgozzon, nem hagyná ki. „Még van egy kis apanázs itt belül” – mutat a fejére.
„Kéregetésből élünk, ez nem szégyen, rá vagyunk kényszerülve. Leülünk a lépcsőre, letesszük a pohárkánkat, és várjuk, hogy az emberek bedobjanak egy kis aprót. Nagyon nehéz munkát találni, lenéznek amiatt, hogy hajléktalanok vagyunk. Olyan, mintha nem lennénk, senkik vagyunk. De vannak tiszteletre méltó emberek, akik napi szinten segítenek, élelmiszert vesznek nekünk” – meséli.
Reménytelen helyzetben
Nándornak több tízezer sorstársa van Magyarországon. Hogy pontosan mennyi, arról becslések sincsenek. Amint azt a Hír24 megírta, a hajléktalanoknak szinte semmi esélyük nincs arra, hogy munkát találjanak. Szabó Máté ombudsman jelentése megállapította, hogy léteznek ugyan pályázati lehetőségek, vannak programok a hajléktalanok foglalkoztatására, ezek azonban nem hatékonyak.
Fotó: Kummer János
A hajléktalanná váló ember nemcsak a fedelet veszíti el, hanem a kapcsolatait is. Ezért is fontos, hogy a civileket, a szociális segítőket is bevonják, és a speciális helyi igényeket figyelembe véve keressenek megoldást problémáikra – mondja Csikós Tímea, a jelentés egyik készítője. Az ombudsmani hivatal jogi főreferense szerint a pályázatokon kiutalt pénzeket gyakran eredménytelenül használják fel, például hajléktalanszállókra fordítják, ahelyett hogy képzéseket tartanának a rászorulóknak. Vagyis az ellátórendszer fenntartására megy el a pénz, ahelyett, hogy arra költenék, hogyan lehetne ezeket az embereket kihozni az ellátórendszerből.
Életvezetési tanácsok is kellenek, a hajléktalanoknak egy csomó mindent újra kell tanulniuk. Ráadásul sokan olyan mentális és fizikai állapotban vannak, hogy nem is tudnának azonnal teljes munkaidőben dolgozni – teszi hozzá a jelentés tanulságait magyarázva Tóth Lívia jogi főreferens. Vidéken a budapestinél is súlyosabb bajokkal küszködnek. Az ombudsmani vizsgálat azt tapasztalta, hogy az önkormányzatok önerőből nem képesek megvalósítani a hajléktalanok foglalkoztatására hivatott programokat, sőt, a közmunka-program terjedésével egyre kevésbé érdekeltek ebben. Ha kapnak is valamilyen pályázati forrást, gyakran nem veszik figyelembe a hajléktalanok speciális igényeit, így valódi eredményt alig érnek el.
Sürget az idő
Vannak persze sikersztorik is. Egy öt éve fedél nélkül élő fiatalember például a Fűtött Utca program keretében bekerült a budapesti Dankó utcai éjjeli menedékhelyre. Ott tudta meg, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület gondozásában képzések indulnak. Részt vett a Kimászom a gödörből nevű életvezetési tanfolyamon. Ott kapott motivációt arra, hogy továbbtanuljon. Ma a Lelkészképző Főiskola teológia szakos hallgatója, jövő évtől már albérletben lakik.
Diplomások is vannak a hajléktalanok között. Az utcáról azonban nagyon nehéz állásinterjúkra járni, így az amúgy is telített munkaerő-piacon még a képzettebbek is kevés eséllyel indulnak.
A hajléktalanságról a legtöbb ember azt hiszi, hogy vele ez nem történhet meg, pedig néhány hét alatt az utcán találhatja magát az ember – magyarázzák az ombudsmani hivatal munkatársai. Egy budapesti férfi esetét említik. A jól szituáltnak kinéző idős embert az egyik aluljárónál látták, táblával a kezében: “Két hete elvesztettem a munkámat, múlt héten a feleségem kidobott a lakásunkból”.
Miután az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását, a hajléktalanok kissé fellélegezhettek. Az idő azonban nem nekik dolgozik. Nem csak a hideg idő. Szakértők szerint egy év az utcán annyit elvesz az ember életéből. mint négy-öt „normális” év.
