Belföld

AB: Nem büntethetetlenek a hajléktalanok

Továbbra sem koldulhatnak agresszíven, nem szemetelhetnek, zajonghatnak vagy zavarhatják egyéb módon a járókelőket a fedél nélküliek. Az Alkotmánybíróság főtitkára beszélt erről, pontosítva a testület közelmúltbeli döntését.

 

 

Az Alkotmánybíróság  egy hete megállapította: összeegyeztethetetlen az emberi méltóság alaptörvényben szabályozott védelmével, ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki kényszerűségből a közterületen él. A testület egyúttal megsemmisítette azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak a pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására.

Ezek után a budapesti rendőrök arra panaszkodtak, hogy a döntés nyomán nem fognak tudni rendet tartani az aluljárókban. Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára erre szerdán úgy reagált, hogy a rendőrség és a közterületek felügyeletét ellátó szervek nem váltak eszköztelenné azokkal a – sok esetben a hajléktalansággal összekapcsolódó – szabálysértésekkel szemben, amelyek zavarják az embereket, vagyis sértik a közrendet. Mint mondta: azok a szabálysértések, “amelyek sok esetben a hajléktalansággal kapcsolódnak össze”, mint például a koldulás agresszív formái, a garázdaság, a csendháborítás, a köztisztasági előírások megsértése vagy a közerkölcssértés, ahogy eddig önálló szabálysértési tényállások voltak, továbbra is azok. Ezek a cselekmények továbbra is szankcionálhatók – közölte.

Úgy magyarázta: az Ab “kizárólag és kifejezetten azt az indokolatlanul széles tényállást nyilvánította alaptörvény-ellenesnek, hogy bárkit csak azért büntessenek, mert hajléktalanként közterületen él”. Azzal kapcsolatban, hogy a megsemmisített rendelkezések a hajléktalanok létbiztonságát szolgálta, Bitskey Botond emlékeztetett arra, hogy a szabálysértési törvény alapján is csak a belterületen lehetett fellépni a hajléktalanokkal szemben.

Az utóbbi időben a polgármestereket is nagyon foglalkoztatták az alkotmánybírósági döntés következményei. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a VIII. kerületben tett látogatásán szerdán azt mondta: mindenképpen kell jogalkotói felhatalmazás az önkormányzatoknak arra, hogy a szabálysértési törvényben nem, vagy nem kellő részletességgel szabályozott pontokat megalkothassák a tiltott, közösségellenes magatartásokra. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere úgy vélte: az Ab olyan rendeletalkotási jogot “csavart ki” az önkormányzatok kezéből, amely a közrend fenntartását szolgálja.

Tarlós István főpolgármester egyeztetést tartott a tizenkilenc kerület polgármesterével, illetve alpolgármesterével a hajléktalanellátásról. A Főpolgármesteri Hivatal az MTI-hez is eljuttatott szerdai közleményében úgy fogalmazott: a fővárosi és a kerületi polgármesterek szerint az Ab hajléktalanokkal kapcsolatos döntése elveszi az önkormányzatoktól azokat az eszközöket, amelyekkel megteremthetnék a hajléktalan emberek létbiztonságát. Ezért kezdeményezik, hogy az Országgyűlés a jogalkotás eszközeivel lépjen fel azért, hogy az ezzel kapcsolatos önkormányzati feladatok teljesíthetők legyenek – írták.

Erre úgy reagált Bitskey Botond: az Ab határozatában nem általában tiltotta meg, hogy az önkormányzatok felhatalmazást kapjanak ilyen jellegű ügyekben rendeletalkotásra. Megjegyezte viszont, hogy az önkormányzati törvény most megsemmisített rendelkezése anélkül biztosított rendkívül széles, diszkrecionális jogkört a helyi önkormányzatoknak a tiltott magatartások meghatározására, hogy a hatáskör terjedelmét, a felhatalmazás kereteit pontosabban meghatározta volna.

A jogbiztonság sérelméhez ráadásul az is hozzájárult, hogy a felhatalmazó törvényi rendelkezésekben nem egyértelmű fogalmak szerepeltek – emelte ki Bitskey Botond, hozzátéve: ezeket a hiányosságokat egy megfelelően megállapított törvényi felhatalmazó rendelkezéssel orvosolni lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik