Belföld

DK: A kormány nem tudja, mit kezdjen a felsőoktatással

Teljes a káosz és zűrzavar a magyar felsőoktatásban alig néhány héttel a jelentkezési határidő előtt - véli a Demokratikus Koalíció (DK).

Ma senki nem tudja, miképpen fognak működni az egyetemek és főiskolák 2013-ban, nem tudni, miből fogják finanszírozni a felsőoktatási intézményeket, hányan és milyen formában kezdhetik meg egyetemi és főiskolai tanulmányaikat – írja vasárnapi közleményében az ellenzéki párt.

A DK szerint az elmúlt napok eseményei mindenki számára nyilvánvalóvá tették, hogy a kormánynak semmiféle elképzelése, koncepciója sincs a magyar felsőoktatásról, annak jövőjéről.

A DK felszólítja a kormányt, hogy ne három nap alatt csapjanak össze egy új felsőoktatási törvényt, hanem a szakmai szervezetek és hallgatói érdekképviseletek bevonásával dolgozzanak ki egy olyan koncepciót, amely nem a pillanatnyi gazdasági és politikai érdekeknek megfelelően alakítja a hazai felsőoktatást.

Orbán Viktor a Facebookon szombaton megjelent videóüzenetében közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert; azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik