Belföld

LMP: nem működhet Jávorék platformja

Javor-Benedek(960x640)(1).jpg (Jávor Benedek)
Javor-Benedek(960x640)(1).jpg (Jávor Benedek)

Az LMP országos választmánya szerdán felfüggesztette a nyolc országgyűlési és három fővárosi képviselő által alapított Párbeszéd Magyarországért Platform működését - derül ki az MTI birtokába került dokumentumokból.

A párt etikai bizottságának (eb) eheti állásfoglalása szerint a párttagok politikai kezdeményezési és szervezkedési joga alapján a pártban létrehozhatók önszerveződő csoportok – például platformok -, de csak az LMP alapító nyilatkozatával nem ellentétes politikai álláspontok vagy vélemények párton belüli szervezett formálására, képviseletére.

Az állásfoglalásban a testület azt is kijelenti, hogy a párt politikai döntéseinek képviselete minden párttag kötelessége. Esetleges egyet nem értésüknek csak emellett, másodlagosan adhatnak hangot, de kisebbségben maradt véleményük közlése során sem árthatnak a párt jó hírének, érdekeinek – írják. A kisebbségben maradt párttagoknak nincs joguk kibújni a döntés végrehajtása alól. Kivételt csak a lelkiismereti meggyőződéssel ellentétes ügyek képeznek – áll az anyagban.

Az eb hangsúlyozza, hogy a politikai kezdeményezésre épülő szerveződések célja és tevékenysége nem irányulhat a párt összetett közösségének megosztására, a párt legitim politikájával szembeni alternatíva nyilvánosság előtti felmutatására, a párttestületek határozatainak nyilvános bírálatára, megváltoztatásukat célzó külső nyomásgyakorlásra. A platformok vagy a más szerveződések nem játszhatják ki a testületi döntéseket, nem akadályozhatják azok végrehajtását és nem szolgálhatnak a “párton belüli belső ellenállásra” vagy a párton belüli demokratikus jogokkal való egyéb visszaélésre – írják.

Az országos választmány ezt követően szerdán sürgős ügymenetben döntött arról, hogy felfüggeszti a platformok működését.

Az MTI birtokába került Schiffer Andrásnak egy, az ügyben írt levele, amiben a frakcióvezető leszögezi, hogy az etikai bizottság számára “alkotmánybíróság”.  Szerinte az a tény, hogy a hatályos alapszabály taxatív felsorolást tartalmaz a párton belül alakítható szervezeti formákról, jelenleg nem teszi lehetővé platformok szabályszerű megalakítását.

A frakcióvezető emlékeztet arra, hogy a Párbeszéd Magyarországért Platformot a párt novemberi kongresszusi döntése után hozta létre a kisebbségbe került csoport. “A platform alapító levele félreérthetetlenül kinyilvánítja lojalitásának hiányát (…) a kongresszusi döntéshez” – írta.

A politikus tarthatatlannak ítéli, ha bizonyos intézmények, intézményi döntések, alapszabályi rendelkezések kizárólag azoknál és annyiban élveznek elismerést illetve bírnak kötelező erővel, akiknél és ameddig nem okoznak érdeksérelmet.

Az MTI megkereste Jávor Benedeket, aki úgy fogalmazott, nem tartja megalapozottnak a döntést, de az egy világos üzenet arra nézve, hogy a másik oldal “erővel és hatalmi eszközökkel” akarja megakadályozni a platform által kezdeményezett belső vita elindítását. Ezzel ellehetetlenítik a kisebbségi vélemények képviseletét – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a Fideszen belül sem tiltották el Ángyán Józsefet vagy Pokorni Zoltánt attól, hogy föld- illetve oktatási ügyekben nyilatkozzanak, de “úgy látszik az LMP-n belül ez nem lehetséges”.

Arra a kérdésre, hogy ez pártszakadáshoz vezet-e, Jávor Benedek azt mondta, bízik benne, hogy párton belül lehet kezelni a helyzetet.

A platform létrehozását november végén, az LMP kétnapos kongresszusa után kezdeményezte az ellenzéki párt nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője, köztük a frakcióvezetői posztról akkor lemondott Jávor Benedek. Ezt megelőzően a kongresszuson a delegáltak 84:77 arányban szavazták meg azt a határozatot, amelyik szerint a párt nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik