Belföld

Alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman

szabo-mate(210x140)(3).jpg (ingyenes, )
szabo-mate(210x140)(3).jpg (ingyenes, )

Szabó Máté szerint nincs rendben, hogy pártiratok állami tulajdonba kerülnek.

Az alapvető jogok biztosa szerint a tulajdonhoz való jogot és a tudományos kutatás szabadságát sérti a levéltári törvény 2012. június 1-jei módosítása, amelynek nyomán válogatás nélkül állami tulajdonba kerültek a Politikatörténeti Intézet tulajdonában lévő pártiratok, valamint az általa letétként kezelt szakszervezeti iratok. Szabó Máté a rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatát és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól – közölte a biztos hivatala.

Az ombudsmanhoz forduló panaszos arra hívta fel a figyelmet, hogy a levéltári törvény 2012. júniusi módosítása során a törvény záró rendelkezései közé beillesztettek egy szakaszt, amelynek alapján immár az állam tulajdonát képezik a Magyar Dolgozók Pártjának és jogelődeinek, valamint a Magyar Szocialista Munkáspártnak, illetve ezek társadalmi és ifjúsági szervezeteinek, továbbá a Szakszervezetek Országos Tanácsának, a szakszervezeti tanácsoknak, ágazati szakszervezeteknek az iratai. 

Ezek az iratok az 1944 és 1989 közötti időszakban keletkeztek. A panaszos arra hivatkozott, hogy a törvénymódosítással indokolás nélkül állami tulajdonba vett iratok részben a Politikatörténeti Intézet levéltárának tulajdonában vannak, részben pedig szakszervezetekében, ezeket a levéltár letétként kezeli – áll a közleményben.

A biztos hangsúlyozza, hogy a hatályos levéltári törvény alapján a Politikatörténeti Intézet fenntartásában működő Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár nyilvános magánlevéltárnak minősül, vagyis gyűjteményét a közlevéltárak számára előírt jogi és szakmai szabályok szerint kezeli. A levéltári anyagából mindenki számára köteles tájékoztatást nyújtani, adatokat szolgáltatni, iratokat kölcsönözni és a kezelt iratanyagában a kutatást ingyenesen lehetővé tenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik