Belföld
együtt 2014 (ingyenes, )

Az Együtt 2014 a sötétségről

A mozgalom Gyöngyösi mellett bírálta a levezető elnököt és a kormány képviselőjét is.

„Tegnap az Országgyűlésben olyan mondatok hangoztak el egy szélsőjobboldali képviselő szájából, amilyenek csak Magyarország történelmének legsötétebb éveiben. Hetven évvel az egyik legnagyobb nemzeti tragédia, a Holocaust után a magyar parlament újra a legnyíltabb antiszemita gyűlöletbeszéd helyszíne volt” – emlékeztetett a mozgalom.

Az ülés levezető elnöke a felszólalás miatt nem utasította helyre az antiszemita képviselőt és “demokratához, hazafihoz nem méltó erélytelenséggel válaszolt” a megszólított kormánytag, Németh Zsolt is. A gyűlöletkeltő, kirekesztő szavakat tegnap a magyar állam hallgatása követte” – írta az Együtt 2014, amely szerint „Ami történt, az szégyen. Ami történt, az tűrhetetlen”.

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom a leghatározottabban elutasítja és elítéli a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés minden formáját. Az antiszemita szavak nem pusztán zsidó honfitársainkat fenyegetik, hanem mindannyiunkat, a közösség minden tagját, az emberhez méltó életet. Az Együtt 2014 ezért felszólítja a magyar állam képviselőit, hogy a kirekesztéssel szemben következetesen és erélyesen lépjen fel: az állam legfontosabb feladata ugyanis, hogy a fenyegetésektől megvédje polgárait.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.