Péter nem gondolta, hogy egy baráti szívesség végül ennyibe fog kerülni. Egy ismerőse ugyanis arra kérte, hogy idős, mozgássérült édesanyját vigye el néha a kórházi kivizsgálásokra, kezelésre és bárhova, ha kell. Péter fotós, viszonylag kötetlen munkaidővel, vállalta a fuvarokat.
A néni állapota nem javult, így egyre sűrűbben kellett szállítania. Ehhez egy mozgássérült igazolványt is kapott, hogy a kórházhoz közeli helyeken tudjon parkolni.
Az egyik kezelés után Péter hazavitte az idős nőt, majd egy hatodik kerületi fotósboltba ment, néhány kinagyított fényképért. Leparkolt, bement a boltba, ahol kiderült, nincsenek még kész a képek. Visszatérve a kocsijához két civil ruhás nyomozó várta, akik arról érdeklődtek, milyen okból parkolt mozgássérült igazolvánnyal.
Bár a rendőröket az okok nem érdekelték, Péter elmondta, hogy miért van a kocsijában a rokkantkártya és, hogy azért nem vett jegyet, mert öt percen belül megjárta az utat és úgy tudta, ennyi időre nem kell fizetni a parkolásért. Rosszul tudta, de a nyomozókat nem ez érdekelte, csak az idős nő nevére szóló kártya a műszerfalon. Szó szót követett, közölték, hogy előállítják, ha kell, meg is bilincselik. Furcsa ezt hallania egy kétgyerekes családapának, akinek korábban nem volt összeütközése a törvénnyel.
A kép illusztráció – Fotó: Kummer János
A rendőrök bevitték a hatodik kerületi kapitányságra, majd négy óra elteltével egy feljelentéssel visszaengedték Pétert az autójához. Az ügy pedig továbbkerült a bíróságra.
Ott érte Pétert az újabb meglepetés, mivel a legtöbb kérdés az anyagi helyzetére vonatkozott. Úgy érezte, a bíró nem kíváncsi a védekezésére, ahogy az sem könnyítette meg az ügyet, hogy a rendőrök olykor egymásnak és a korábbi jegyzőkönyvnek is ellentmondtak.
A tárgyalás kulcsmondata az volt, hogy a rendőrök szerint Péter azt mondta nekik: azért rakta ki a kártyát, mert nem akart fizetni. Péter ezzel szemben állítja, hogy nem kirakta, hanem kint maradt az igazolvány és, ha hibázott, akkor csak is abban, hogy azt hitte, öt perces megállás idejére még nem kell parkolójegy.
A tárgyaláson tartott szembesítés a rendőrökkel eredménytelen volt, a két nyomozó ugyanis nem emlékezett a történtek minden részletére, mivel akkoriban „annyi ilyen ügyben kellett eljárniuk”.
Péter úgy érezte, hogy a rendőrök „célzott nyomozást” folytattak és direkt vadásztak az ilyen ügyekre, eredményeket akarva bármi áron. Ráadásul a körülbelül feljegyzett időpontokat a bíróság rendre Péterre hátrányosan vette figyelembe, így lett az öt percből negyed óra. Az autós állítása állt szemben a két rendőrével, sem fotó, sem a térfigyelő kamerák felvételei nem segítették a bíróságot.
Az ügyész felhívta a döntnökök figyelmét, arra a súlyosító körülményre, hogy „az ilyen jellegű bűncselekmények különösen a belvárosban elszaporodtak”. Ezek után nem meglepő, hogy a bíró végül bűnösnek találta a sofőrt és ötszázezer forintra vagy száz nap elzárásra ítélte. Péter fellebbezett, de másodfokon sem változott a verdikt, sőt azt is kimondták, hogy lehetett volna magasabb is pénzbírság.
