Belföld

Mégis Schiffer

schiffer andrás (schiffer andrás)
schiffer andrás (schiffer andrás)

Schiffer Andrást választotta vezetőjévé az LMP-frakció.

Az ellenzéki pártnak azért kellett új frakcióvezetőt választania, mert miután az LMP kongresszusa elutasította a csatlakozást az Együtt 2014-hez, Jávor Benedek – valamint háromból két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely – lemondott.

Az LMP-frakció pénteken közel kilenc órán keresztül tárgyalt zárt ajtók mögött, de akkor nem tudott új vezetőt választani. Akkor Mile Lajos, Szél Bernadett és Ertsey Katalin nem vállalta a jelöltséget a frakcióvezetői posztra, Schiffer András korábbi frakcióvezetőt pedig 8-7 arányban leszavazták. A közel kilencórás zárt ülés azzal ért véget, hogy Schiffer András és hat képviselőtársa elhagyta a termet.

Az LMP előzőleg kétnapos kongresszusán elutasította a csatlakozást az Együtt 2014 mozgalomhoz. de a párt 11 politikusa egy hete úgy döntött, kezdeményezi a Párbeszéd Magyarországért platform létrehozását, amelyhez várja támogatók csatlakozását. A kezdeményezők tiszteletben tartják a kongresszusi döntést, azt azonban nem fogadják el, hogy az jó döntés lenne. Véleményük szerint az elfogadott határozat „rossz az LMP-nek, rossz az ökopolitika támogatóinak, rossz az országnak. A schifferi út jó viszont Orbán Viktornak és rendszerének, illetve azoknak, akik a kétpólusú rendszer fenntartásában érdekeltek, hiszen az ellenzéki térfélen könnyen az MSZP megerősödéséhez vezethet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik