Belföld

LMP-sek tárgyalnának Bajnaiékkal

„Párbeszéd Magyarországért" néven új platform létrehozását kezdeményezte az LMP 11 képviselője. A politikusok egyeztetnének az Orbán-rendszer leváltásában érdekelt szereplőkkel.

Az MTI információi szerint az LMP hétvégi kongresszusát követően a párt 11 politikusa hétfőn úgy döntött, kezdeményezi a Párbeszéd Magyarországért platform létrehozását, amelyhez várja támogatók csatlakozását. Az erről szóló felhívást Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter országgyűlési képviselők, valamint a párt fővárosi képviselőcsoportjának három tagja, Kaltenbach Jenő, Somfai Ágnes és Hanzély Ákos írták alá.

A kezdeményezők kijelentik: tiszteletben tartják a kongresszusi döntést, azt azonban nem fogadják el, hogy az jó döntés lenne. Véleményük szerint az elfogadott határozat „rossz az LMP-nek, rossz az ökopolitika támogatóinak, rossz az országnak. A schifferi út jó viszont Orbán Viktornak és rendszerének, illetve azoknak, akik a kétpólusú rendszer fenntartásában érdekeltek, hiszen az ellenzéki térfélen könnyen az MSZP megerősödéséhez vezethet.”


Jávor Benedek már a belső ellenzék tagja? – Fotó: Neményi Márton

A képviselők elfogadhatatlannak nevezik, hogy a kongresszusi döntés támogatói arra is nemet mondtak, hogy az LMP érdemi tárgyalások során tegyen komoly kísérletet programjának érvényesítésére.

Hozzáteszik: ezzel azt is megakadályozzák, hogy a kétpólusú pártrendszert felszámolva, a politikai középen létrejöhessen egy olyan, az alkotmányos jobbtól az alkotmányos balig terjedő, széles körű összefogás, amelyik „a manipulált választási rendszerben az egyetlen lehetőség az Orbán-rendszer leváltására”.

A platform kezdeményezői javasolják, hogy folytassanak párbeszédet az Orbán-rendszer leváltásában érdekelt szereplőkkel, különösképp az Együtt 2014 mozgalommal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik