A KutatóCentrum által megkérdezettek több mint 50 százaléka 10 ezer forint feletti kiadással (ideértve a betegség okozta bevételkiesést is) számol egy ilyen megbetegedés következtében, ami a megelőző védőoltás árának több mint háromszorosa.
A megkérdezettek egyötöde emiatt munkahelye elvesztését is reális veszélynek tartja. Az alacsonyabb iskolázottsággal rendelkezők jobban féltik munkahelyüket egy influenzás megbetegedésből következő betegállomány miatt: az alapfokú képzettséggel rendelkezők 34, míg a diplomások mindössze 17 százaléka tart attól, hogy munkahelyük nem tolerálja a kényszerű távollétet.
Ez a félelem jellemzőbb a negyven év felettiekre, míg a fiatal felnőttek 17-18 százaléka gondolja, hogy elbocsáthatják betegség esetén – ismerteti a lap.
A Világgazdaság közben arról ír, hogy a jövőben patikában is megkaphatjuk az influenzaoltást. Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat járványügyi főorvosa szerint ez számos előnnyel járna: az érintettek a jelenleginél sokkal gyorsabban megszerezhetnék a védettséget, s érezhetően növekedhetne a beoltott felnőttek aránya. Az aktív felnőttek nagyon sokszor csak azért nem szereznek védettséget, mert nincs idejük végigjárni a recept felíratásából, a vakcina kiváltásából és az oltás beadatásából álló útvonalat, ami akár egy egész napot is igénybe vehet.
A lap szerint a feladatra a mintegy 2300 gyógyszertárból jelenleg nagyjából 300 lehet alkalmas.