Belföld

Kizárták a Jobbikból Lenhardt Balázst

Lenhardt Balázs (jobbik, lenhardt balázs, )
Lenhardt Balázs (jobbik, lenhardt balázs, )

Sértették a párt jó hírét a képviselő nyilatkozatai – ezzel indokolt a Jobbik a döntést.

Lenhardt Balázs már november elején tudatta, hogy kilép a párt frakciójából és független képviselőként politizál tovább. Döntését azzal indokolta, hogy nem kíván azonosulni azzal az irányvonallal, amit a Jobbik a parlamentben képvisel. A Jobbik pedig „a képviselő és pártvezetés közötti bizalmi viszony megromlására” hivatkozott.

A kilépésre közvetlenül az adott okot, hogy Lenhardt feljelentette a pártot és Szegedi Csanádot, amiért a Jobbikból való távozása után is ragaszkodott EP-képviselői mandátumához. A feljelentést a párt önkényes eljárásként értékelte, és súlyos szankcióként visszahívta a képviselőt országgyűlési jegyzői tisztségéből, majd etikai és fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene.

A párt csütörtökön azt közölte: az Etikai Bizottság úgy ítélte meg, hogy Lenhardt Balázs magatartása és sajtónyilatkozatai oly mértékben sértették a párt alapszabályát, érdekeit, illetve jó hírét hogy a helyzet feloldására nem találtak más megoldást, mint Lenhardt Balázs kizárását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik