Belföld

Fegyelmi vizsgálat a kilépett jobbikos ellen

A Jobbik etikai és fegyelmi bizottsága a párt frakciójából kilépett Lenhardt Balázs kizárásáról dönthet.

Vizsgálja a Jobbik frakciójából a napokban távozni kényszerült Lenhardt Balázs párttagságát a párt etikai és fegyelmi bizottsága – írta hétfői számában a Magyar Nemzet. Mint írták, ez a testület dönthet arról, hogy a képviselő maradhat-e a Jobbikban vagy pedig kizárják.

A Magyar Nemzet azt írta: az ügy érdekessége, hogy Lenhardt jelölt volt az országos választmányi tagságra, mivel azonban az eljárás idejére a párttagságát felfüggesztették, nem indulhatott.  Lenhardt a lapnak azt mondta: áll a vizsgálat elé, és bízik benne, hogy sikerül bizonyítani, hogy tettei a párt és a nemzet érdekét szolgálták.

A politikus november elején jelentette be, hogy kilép a Jobbik parlamenti frakciójából, és a jövőben független képviselőként folytatja munkáját. Kilépését azzal indokolta, hogy nem kíván azonosulni azzal az irányvonallal, amit a Jobbik a parlamentben képvisel. Leszögezte: a párt jelenlegi vezetésével lényeges stratégiai kérdésekben 2010 óta szemben áll, ami szerinte a személyével szembeni indokolatlan bizalmatlansághoz vezetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik