Belföld

Dönthet ma a Kúria a Sukoró-ügyben

Sukoró-ügyben a Kúria ma kezdi tárgyalni azt a polgári pert, amelyet a magyar állam indított Joav Blum magyar-izraeli befektető ellen a King’s City elnevezésű turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében.

A magyar állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. júliusában kötött csereszerződést az alperessel, és tulajdonába adta a Sukoró külterületi, szerződésben megjelölt ingatlanait több mint egymilliárd forint értékben. A magyar-izraeli befektető cserébe az állam tulajdonába adta Albertirsa külterületén két, Pilis külterületén egy ingatlanát csaknem 800 millió forint értékben. Emellett kötelezettséget vállalt a több mint negyedmilliárdos értékkülönbözet megfizetésére.

A szerződés érvénytelenségének kimondása és az eredeti állapot helyreállítása érdekében 2009 őszén Oszkó Péter, a szocialista Bajnai-kormány pénzügyminisztere polgári pert kezdeményezett. Az LMP pedig hivatali visszaélés miatt feljelentette Gyurcsány Ferencet, aki a szerződés megkötésekor miniszterelnök volt, és egyik utolsó intézkedésével kiemelt beruházássá nyilvánította a King’s City-projektet. A volt kormányfőt a 2009 tavaszán indult büntetőeljárásban meggyanúsították, ám 2012 nyarán megszüntették ellene az eljárást az ügyészségi nyomozók, másik öt személy ellen azonban vádat emeltek.

2011 decemberében az elsőfokú bíróság megállapította a csereszerződés érvénytelenségét, és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását.

Másodfokon idén júniusban a Fővárosi Ítélőtábla jogerőre emelte az elsőfokú ítéletet. Indoklása szerint a szerződő felek által leplezni kívánt cél az volt, hogy az állam nyilvános versenyeztetés nélkül juttassa a befektető tulajdonába a sukorói ingatlanokat. Az elcserélt ingatlanok közti értékarányosság csak látszat volt, valójában több mint egymilliárd forintos a különbség a csereingatlanok között.

A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, kérte annak az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését vagy a keresetet elutasító határozat meghozatalát.

A Kúria ma kezdi tárgyalni az ügyet, és akár már az első tárgyaláson döntés születhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik