Belföld

Bajnai: Nem vagyok oligarcha

bajnai gordon (ingyenes, )
bajnai gordon (ingyenes, )

Nem tartja magát oligarchának Bajnai Gordon – legalábbis ezt nyilatkozta a Dunántúli Naplónak adott interjújában a volt miniszterelnök.

A lap szembesítette Bajnait a neve kapcsán korábban felmerült ügyekkel (Hajdú-Bét-ügy, sávolyi motorpálya, Dataplex-ügy), melyekről az Együtt 2014 mozgalom prominense azt mondta, ezek felemlegetése csak a Fidesz által „mesterfokra fejlesztett” karaktergyilkosság része és már hét pert nyert jogerősen az őt rágalmazókkal szemben.

Az oligarcha-vádat is visszautasította, azt mondta „Én nem nagyvállalkozó voltam, és nem az államból, és nem is a politikából gazdagodtam meg. Vállalatvezető voltam, amit így kerestem az életemben, attól vagyok jómódú ember, de nem gondolom, hogy az ország ezer, vagy akár csak kétezer leggazdagabb embere közt lennék. A jómódú státuszt úgy értem el, hogy a munkámért fizettek”.

Bajnai leszögezte, hogy nem miniszterelnök-jelöltnek jelentkezett be, hanem arra a feladatra, hogy a jelenlegi kormány leváltásához segítsen megszervezni a választói többséget. További részleteket itt talál!

Korábban egyébként épp Bajnai politikai ellenfele, Orbán Viktor mondta azt, hogy oligarchák márpedig nincsenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik