„A Dunántúlon elsősorban Győr-Moson-Sopron megyét érintette a hajnali 3-4 órakor kezdődő havazás. Munkagépeink és munkatársaink készenlétben álltak, így a havazás megkezdését követően elindultak” – tájékoztatta a Győr24-et Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Zrt. szóvivője.
”Első körben a főutakon avatkoztunk be, illetve a felüljárókon, hidakon. Folyamatosan végeztünk, végzünk sószórást és hóeltakarítást, többek között ennek is köszönhetően többnyire vizesek a Győr-Moson-Sopron megyei útjaink. Ugyanakkor arra kérjük a közlekedőket, hogy a téliesre fordult időjárás miatt a szokásosnál is óvatosabban, nagyobb körültekintéssel vezessenek.”
Az emelkedő hőmérséklet hatására hétfő délutánra már mindenhol leolvad az utakról a hó.