Belföld

Jön az újabb saller Brüsszeltől

euro(210x140)(1).jpg (euró, óra, )
euro(210x140)(1).jpg (euró, óra, )

Előfordulhat, hogy Magyarország nem kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól. A kormány azonban keményen lobbizik azért, hogy a kohéziós támogatásokat ennek ellenére lehívhassa - értesült a Magyar Nemzet.

Brüsszel a bruttó hazai termék kevesebb mint 0,1 százalékát vitatja a jövő évi büdzsé sarokszámaiban, ami egy-kétszer tízmilliárd forintos tételt jelenthet. A bizottság “e könnyen megoldható problémára hivatkozva”  mégis ismét a kohéziós támogatások egy részének megvonásával fenyegetőzik – fogalmaz a lap szombati száma kormányzati forrásra hivatkozva.

A Magyar Nemzet információi szerint a kabinet arra számít, hogy politikai döntés születik, vagyis a bizottság bizonyos összegeket – így a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás jótékony hatásait – nem vesz figyelembe. Igaz, egyelőre még az is kérdés, hogy lesz-e megállapodás az IMF-fel. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a  testület tovább ront a magyar növekedési előrejelzéseken is. Ebben az esetben könnyen lehet, hogy a költségvetési hiány 3 százalék fölé kúszik.

Az uniós testület november 7-én hozza nyilvánosságra a tagállamok jövő évi pénzügyi-gazdasági mutatóiról készített előrejelzését. A kormány immár a Magyar Nemzet információi szerint is arra számít, hogy Brüsszel elmarasztalja Magyarországot és folytatja a túlzottdeficit-eljárást. Csütörtökön a Népszabadság is írt arról, hogy gond lehet a költségvetési kiigazítás fenntarthatóságával. A Magyar Nemzet forrásai szerint az sem lenne meglepetés, ha a bizottság olyan ajánlást is megfogalmazna, amelyben a kohéziós támogatások egy részének befagyasztását javasolja.

Mindkét ügyben a tagállamok képviselői hoznak végleges döntést az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) december 4-én soron következő ülésén, ahol a kohéziós pénzek ügyében kedvező határozatra számít a magyar kormány. A lap úgy tudja, hogy Németország ez ügyben támogatását jelezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik