Mindketten pontosan megmutatták már a kezdetek kezdetén önmaguk egyéniségét, hiszen Gál József lényegesen korábban érkezve, precízen fogadta a kézfogásokat, öleléseket. Fa Nándor pedig jelentős időt késve szaladt végig a társaságon, hogy időnként helytelen protokolláris sorrendben fogadja az üdvözléseket. De ez így volt rendben, ettől volt e két nagyszerű ember a Szent Jupát tagadhatatlan legénysége.
A 25 esztendő meglátszott a két legényen, mégis kisugárzott belőlük az az álmodozó, és vakmerő ifjú. Negyed százada annak, hogy Gál József a városháza erkélyén így kezdte beszédét az összegyűlt tömegnek: ha egy gyermek álmodik…, de nem jutott tovább, majd elsírta magát. A többezres tömeg tapssal segítette át az elérzékenyült világjáró „kalózt”, akit barátja és hű társa, Fa Nándor próbált „újraéleszteni”. Végül így befelezte be mondatát: …ne nevessétek ki! Két fiatal álmodni mert, majd vállalkozni, hogy körbejárja a Földet egy Szent Jupátra keresztelt lélekvesztőn. Az igazat megvallva az induláskor szerintem csak mi ketten hittünk abban, hogy megcsináljuk – mondta a Hiemer-házban Fa Nándor. Valóban, kevés ember volt, aki fogadott volna a két ember sikeréért, de vitathatatlan, minden fehérvári szorított nekik, hogy legalább minél nagyobb távolságra jussanak el, és egészségben jöjjenek vissza. Aztán túljutottak a Jóreménység-fokán, az Üvöltő negyveneseken, majdnem a foguk tört a Horn-szorosnál, de visszajöttek az értük izguló városba. Az útról maguk és időnként az akkori Fehérvár Televízió munkatársai készítettek filmeket, amelyekből a negyedszázados alkalomra egy tízperces válogatást vetítettek le. A képsorok ismerősek voltak a jelenlevőknek, és hiába volt botrányosan rossz minőségű VHS, mégis kedves volt minden kockája a nézőknek.
Ez a két csodálatos ember az útjával és megérkezésével közösséget formált Székesfehérváron, amihez jó volt tartozni, és ezzel beírták magukat e város történelemkönyvébe, amit minden fehérvári nevében köszönök – mondta köszöntőjében Cser Palkovics András. A polgármester hozzátette: én ekkor még gyermek voltam, de nem tudtam úgy létezni, hogy két nagyszerű dologról ne hallottam volna, ne futott volna rajtam is végig az izgalom; az egyik az UEFA kupaszereplés, a másik ilyen esemény a Szent Jupát és legénységének hazaérkezése volt.
Nekünk az út természetes volt a maga küzdelmeivel együtt, de az, ahogy a város fogadott minket, sokkal több értelmet nyert, mert akkor jöttünk rá, hogy mi is történt velünk, hogy mit is jelent egy város, ahol élünk, ahol aggódnak értünk – említette az őket köszöntő barátoknak, családtagoknak Fa Nándor.
Akkor élt ebben az országban és ebben a városban egy fokozott vágy a szabadság iránt, aminek mi lettünk a jelképei, mert akkor a Himnuszt csak az internacionáléval együtt lehetett énekelni, de az a nagy gyülekezet a város főterén kétszer énekelte el a Himnuszt és a Szózatot – csuklott el ismét Gál József hangja a visszaemlékezés közben. Azt a két Himnuszt és Szózatot soha nem lehet elfeledni – zárta könnyekkel küszködve az újabb tengeri kalandokra készülő, immár éltesebb matróz, Gál József.
