Belföld

Európai Polgári Díjat kapott Róka Gyula

Egy olyan örömteli, jeles alkalom kapcsán telt meg vendégekkel a Hiemer-ház bálterme, melyre korábban még nem volt példa Székesfehérváron.

Az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgári Díjat olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki. Idén Európa-szerte 37 jelöltnek ítélték oda a díjat.

Az elismertek között van Székely János esztergomi segédpüspök és Róka Gyula, Székesfehérvár szeretett és megbecsült polgára, aki kimagaslóan sokat tett az esélyegyenlőségért, kilenc évig tevékenykedett az Esélyek Háza munkatársaként, jelenleg pedig a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ családsegítőjeként dolgozik. A kitüntetés jelentőségét mutatja, hogy az unió mintegy 500 millió lakosából az idei díjazottakkal együtt eddig 107-en részesültek elismerésben.

Az ünnepségen többen méltatták Székesfehérvár díjazottját, elismerően szóltak személyiségéről, tevékenységéről, munkájáról. Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának megbízott vezetője elmondta: „Ma Európában és a világon olyan kérdésekkel és kihívásokkal állunk szemben, melyek nem ismernek határokat, így az ezekre adott válaszok és megoldások is csak közös gondolkodás, a közösségért végzett munka, elkötelezettség és együttműködés eredményeként születhetnek meg. Róka Gyula esélyegyenlőséggel kapcsolatos tevékenysége okán méltán érdemelte ki az Európai Parlament magas szintű elismerését.”

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és polgármestere nevében Mészáros Attila önkormányzati képviselő, tanácsnok méltatta a díjazottat. „Róka Gyula munkájának köszönhetően sok új közösség jött létre és a már meglévők erősödtek a városban. A civil szervezetek támogatásával a társadalmi kapcsolatok szorosabbá vállnak és ez elengedhetetlen a lokálpatrióta szemlélet kialakításához. Gyula a Fehérvár-tudatot erősíti akkor, amikor kis közösségeknek szervez programot, de akkor is, amikor azon dolgozik a város általános iskolásaival és óvodásaival, hogy minden évben megjelenhessen az a naptár, amely nemcsak Magyarországon, de az Európai Unióban is büszkén hirdeti a fehérvári gyermekek ügyességét és a város szebbnél szebb részeit.”

A méltatók sorában szerepelt továbbá Dr. Hári Ferencné Ildikó, az egykori Ybl Miklós Általános Iskola pedagógusa, a díjazott volt osztályfőnöke, Kiss József, az ARÉV Baráti Kör Egyesület elnöke, az Alba Regia Építőipai Vállalat nyugalmazott vezérigazgatója, továbbá Márton Zoltán, a Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda – Esélyek Háza volt igazgatója.

A díjat Herczog Edit európai parlamenti képviselő nyújtotta át Róka Gyulának. Meghatóan, felemelően szólt a díjazotthoz és a közönséghez: „Idén két jeles évfordulót ünnepelünk: húsz éve annak, hogy megnyílt az unió belső piaca és megindult az áruk szabad mozgása, illetve öt éve nyíltak meg a schengeni határok az új tagállamok számára. A régi korlátok helyett újak épültek különböző társadalmi csoportok között Európa-szerte. Gyula az az ember, aki ezen határokon átlép és hidat képez. Ha határok nélküli Európát szeretnénk, akkor becsülnünk, követnünk kell őt!”

A Hiemer-házban rendezett ünnepség – melynek során a Hermann László Zeneiskola növendékei működtek közre – állófogadással és kötetlen beszélgetéssel ért véget. A tagállami díjátadókat követően 2012. november 7-8-án Brüsszelben szerveznek találkozót, melynek keretében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke személyesen fejezi ki gratulációját a díjazottaknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik