Belföld

Megnyílt Vetró András tárlata

Az alkotásokat L. Simon László kultúráért felelős államtitkár ajánlotta a látogatók figyelmébe.

“Szeretném, ha szobraim kis tükrök szerepét töltenék be, mely előtt a szemlélő felfedi majd önnönmaga legbensőbb rezdüléseit. Vallom Apám gondolatát, ami a kín-örömben születendő tett elsőbbségét hirdeti a látva lássanakkal szemben.” (Vetró András)

Vetró András 1948-ban született Temesváron. 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán, ahol olyan neves művészek is tanították, mint Löwith Egon szobrászművész, Földes László esztéta és édesapja, Vetro Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagja. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is, 2006-tól végleges tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének – csoportos és önálló bemutatói mellett képzőművészeti táborok megszervezésével is szerepet vállal Erdély kulturális kincseinek gyarapításában.

A kiállítást L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg. Mindig vonakodva vállalom el az egyre szaporodó felkéréseket a kiállítás megnyitókra. Először mindig megismerkedek az életművel és csak a munkák ismeretében mondok igent, vagy nemet. Vetró András kiállításának megnyitását azért vállaltam el, mert egy nagyformátumú alkotóról van szó- kezdte beszédét L. Simon László.

Egy olyan nagyformátumú alkotóról, akinek munkái magukon viselik a 20. század kortárs művészeti törekvéseinek a nyomait, ízig-vérig kortárs alkotó. Olyan alkotóról van szó, aki ténylegesen nem itt él közöttünk, nem a mi szűkebb anyaországunk szülötte és lakója, hanem Erdélyben született és Kolozsváron végezte felsőfokú tanulmányait, és ma is a székely világhoz köti a napi munka.

A kultúráért felelős államtitkár hozzátette: egy magyar irodalom van, egy magyar kultúra, egy magyar művészet. Amelynek persze nagyon sokféle hagyománya van, nagyon sok irányba ágazott szét. Bizonyos szempontból földrajzi értelemben is érzékelhetőek olyan egyéni színek és ízek, amelyek sokkal gazdagabbá és változatosabbá, más kultúrák befogadói számára néha nehezen értelmezhetővé teszik. Egy magyar művészet van, csak vannak olyan alkotók, akik Sepsiszentgyörgyön alkotnak szobrokat. Egy magyar irodalom van, csak van olyan Kossuth-díjas írónk, aki éppen Kolozsváron szerkeszt lapot. Ezt nem árt magunkban minduntalan tudatosítani. Összetartozunk. Lelkileg, szellemileg, kulturálisan, nyelvünkben és hagyományainkban.

Vetró Andrásnak olyan témái jelennek meg ezen a kiállításon is, melyek a magyar múlthoz, a magyar hagyományokhoz, a magyar történelemhez kapcsolódnak.

L. Simon László szerint van egy nagyon furcsa előítéletesség bennünk az erdélyi képzőművészettel kapcsolatosan. Ezt az előítéletességet nehezen tudjuk levetkőzni, ezért fontosak ezek a vándorkiállítások. Ez persze azért is lehet, mert amiket itt látunk a falakon, kevésbé mediatizálhatók, és amíg az internet világa nem volt ennyire itt közöttünk, kevésbé tudtunk találkozni egy erdélyi szobrász köztéri alkotásaival. Ez egyfajta szellemi értelemben vett nemzetegyesítő misszió.

Vetró András hangsúlyos témákat hoz elénk. Munkásságában egyszerre van jelen a mitologikusság és az ezt árnyaló irónia, a humor és könnyedség.

Külön öröm az, hogy itt a Megyei Levéltár, gyönyörűen felújított épületében nyithatom meg a kiállítást- mondta az államtitkár. Majd hozzátette, hogy Fehérváron hosszú évek óta zajlik a Megyei Levéltár kálváriája. L. Simon László bízik abban, hogy a várossal összefogva, a megye képviselőjeként ebben a kormányzati ciklusban befejezik a Levéltár építését és átadják a fehérvári levéltáros szakmának és a közönségnek.

Végül a szobrászoknak és a polgármestereknek is jó hírt tartogatott L. Simon László. A Nemzeti Kulturális Alapnál sikerült egy 200 millió forintos köztéri szoborállítási programot elindítani. Önkormányzatok pályázhatnak majd és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere jelezte is, hogy pályázni fog. Ha a program sikeres lesz, akkor jövőre folytatni kívánják további 200 millió forinttal- fejezte be megnyitó beszédét L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.

A megnyitón a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei adtak műsort. A tárlat november 8-áig látogatható a Megyei Levéltár nyitva tartási idejében, keddtől csütörtökig 10 és 14 óra között, a Szent István tér 2. szám alatti épületben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik