Pokorni Zoltán az X Kommunikáció Központ (XKK) kerekasztal-beszélgetésén azt hangsúlyozta, nem tudjuk (hiszen nincsenek erről szóló adatok), hogy több-e az erőszak a magyar iskolában, mint korábban, vagy csak úgy tűnik. A volt oktatási miniszter hozzátette: a pedagógusok mindenképp úgy érzik, hogy romlott a helyzet, és ráadásul nincsenek felkészülve ezek kezelésére. Az a néhány hazai és nemzetközi mérés, ami volt ezzel kapcsolatban, azt mutatja, hogy iskolai erőszak tekintetében a többi európai és tengerentúli országhoz képest Magyarország „a nyugalom szigete”. Nálunk ráadásul nem is homogén a kép: az erőszak a szakiskolákban sokkal inkább jellemző, mint a többi középiskolában. Az általános iskoláknál pedig a földrajzi elhelyezkedés mentén lehet éles határvonalat húzni: a keleti országrészben sokkal több ilyen eset van, mint a Dunántúlon.
Az oktatási bizottság elnökének véleményéhez kapcsolódott Vekerdy Tamás pszichológus is. Mint mondta, hamis az a közvélekedés, hogy csak az utóbbi években ütötte fel a fejét az iskolákban az erőszak. Tudjuk jól, hogy Ferenc József idején is vertek már agyon tanárt Szabadkán, ezt Kosztolányi Dezső meg is írta az Aranysárkányban – mondta. Azt ő is elismerte, hogy manapság sokkal nagyobb a sajtója egy-egy ilyen esetnek.
Rossz válaszok
A modern sajtó valóban torzít e tekintetben (is), de ez önmagában még akár jó is lehet, hiszen élesen hívja fel a figyelmet a mindig is létezett jelenségre, s egyfajta kultúrsokkot idéz elő – véli Pokorni Zoltán. – A baj az, ha erre rossz válaszokat adunk, például minden iskolába rendőrt vezénylünk. Ehelyett inkább a tanárokat kellene felkészíteni a konfliktushelyzetek kezelésére, az új tanítási technikák alkalmazására, a kiégés elkerülésére stb. Maga az agresszió az egyén szintjén sem baj, sőt bizonyos esetekben kifejezetten „energiaforrást jelent” , az a gond, ha nem tudjuk azt kezelni.
A vitán részt vett két borsodi pedagógus is. Pásztorné Bakó Márta, a nagy arányban hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulót nevelő miskolci II. Rákóczi Ferenc Iskola igazgatója megerősítette, hogy a legfőbb problémájuk az eszköztelenség. Ő úgy véli, hogy az erőszak előfordulása mennyiségében is nőtt és minőségében is változott. Új módszerekre, új szemléletű oktatási-nevelési folyamatokra van szükség, és arra, hogy a tanár, a szülő és a gyerek sokkal szorosabban együttműködjön egymással – hangsúlyozta. A tapasztalataik szerint például kiválóan működik az elmúlt 6-8 évben elterjed kompetenciaalapú oktatás (amikor nem a lexikális tudás erőltetésén van a hangsúly, hanem a képességek kibontakoztatásán), de csak az alsó tagozaton, amikor még erős a gyerekekben a tanítói kötődés. A felsőben már nem működik, így ott egyfajta módszertani űr lép fel. Bakó Márta szerint az iskolai agresszió nem oktatási, hanem társadalmi, szegénységi probléma.
A kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy náluk döntő többségben hátrányos helyzetű fiatalok tanulnak, előfordul, hogy börtönviselt diákjuk is van. Molnár-Gál Béla atya szerint náluk létezik eszköz az erőszak kezelésére, s ez maga a Don Bosco-módszer. Ennek lényege, hogy az intézményben családias légkört alakítanak ki, egyénre szabott oktatást folytatnak, és a nevelést segíti a vallás is. Az iskola pedagógusai számos diák családjához mennek látogatásra, bizalmi viszonyt alakítanak ki a szülőkkel, diákokkal.
Az iskola frusztrálja a gyereket is, a tanárt is
Arról. hogy mégis mi az oka a fiatalkori agressziónak, Vekerdy Tamás beszélt hosszasan. Mint mondta, a gyerekek folyamatos kudarcnak vannak kitéve az iskolában, s ha ezeket a kudarcokat a megfelelő családi háttér nem tudja tompítani, egyre nő a frusztráció bennük. Az iskola ugyanis, miközben hét-nyolc fajta intelligencia létezik, közülük mindössze egyet ismer el, az úgynevezett verbális intelligenciát, és csak azt osztályozza. A többiről, például a gyerekkorban erőteljes cselekvéses intelligenciáról tudomást sem vesz. „A kudarc így be van építve a rendszerbe” – szögezte le.
Az a diák, aki nem érti meg a tananyagot, lemarad, frusztrált lesz. Ugyanakkor a tanár is frusztrált – hívta föl a figyelmet – mert neki meg „végig kell érni a tananyaggal”. Teljesen értelmetlen az a még mindig dúló divat, hogy karácsonyra vagy első végére a gyerek ír-olvas – fakadt ki Vekerdy. A frusztráció pedig agressziót szül, a gyerekben és a felnőttben egyaránt. A tananyag-központúság ráadásul az új oktatási elképzelésekben még jobban erősödik.
Amikor belépnek a gyerekek az iskolába, még kíváncsiak, motiváltak az új dolgok befogadására, de később ez a kíváncsiság rohamosan csökken, elkezdik unni az órát – utalt egy szegedi egyetemi kutatásra a pszichológus. Ha unatkoznak, rosszalkodni kezdenek.
„Könnyebb és vagányabb rossznak lenni, mint butának” – kapcsolódott ehhez a megállapításhoz Molnár-Gál Béla. Ha egy gyerek nem érti a másodfokú egyenletet, de a tanár azt le akarja nyomni a torkán (pedig esetleg még szorozni sem tud), akkor inkább rosszalkodni kezd. A Don Boscóban megpróbálnak erre figyelni, az iskola így is eléri célját: azt, hogy megfelelő szakmával kerüljenek ki a gyerekek a munkaerőpiacra.
Pokorni négy pontja
Pokorni Zoltán szerint az agresszió tünet, a magyar oktatás gyenge pontjait hangsúlyozza. „Jellemzően a magányos tanárok 45 perces színpadi előadásban próbálják leadni a tananyagot, és zavarja őket, ha nem csendben figyel a közönség.” Pontokba szedve adta elő a „megoldásait” az iskolai agresszió kezelésére. Első pontja, mint mondta, hogy „tudjuk a diákok nevét” – ha nem tanuljuk meg még a nevét sem, akkor hogy akarunk személyre szabottan megtanítani neki valamit? „Álljunk szóba a kollégákkal” – ez Pokorni második pontja. Ugyanazt a gyereket többen is tanítják, s az egyiknél figyel, készül, a másiknál nem figyel és rendetlenkedik. Ha beszélgetnek erről a tanárok, akkor talán el lehet érni, hogy a mindkettőnél figyeljen. „Álljunk szóba szülőkkel.” A harmadik pont magáért beszél, a tanárok és a szülők együttműködése nélkül nem lehet „megfejteni a gyerekeket”. És végül nagyon fontos, hogy „tudjunk közösséget teremteni”, hiszen a kortárs csoport tudja a legjobban betartatni a normákat, s ha e normák kialakításában a tanár is részt vesz, akkor ezt pozitív energiává formálhatjuk.
Mindezek és az ezekre alapozott jó módszerek, gyakorlatok egyébként ma is jelen vannak a magyar iskolarendszerben – tette hozzá Pokorni. Megjegyezte: az a legnagyobb hiba, ha ezeket rendeletbe foglalva kényszerítik rá a rendszerre. „A felvilágosult abszolutizmus több kárt csinál, mint hasznot.”
Ehhez kapcsolódva Vekerdy Tamás egy nemzetközi közoktatási kutatásból, a McKinsey-jelentésből idézett: „a közoktatásban minden használ, ami lehetséges, és minden roncsol, ami kötelező”. Arra már csak utalt, hogy a most formálódó közoktatási rendszerben minden kötelező lesz.
