A válasz viszont az igen.
S ha mindez az ismeret erőteljesebb propagandát, hírverést kapott volna Szeged városában, – ugyan ez elmondható a teljes versenysorozatról is – talán a nézőtéri széksorok is telitettebbek lettek volna a Szerb Nemzeti Színház versenyoperája előtt.
A modern fizika forradalmát kiteljesítő Einstein első felesége, Mileva Maric, ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchiában, sőt nem is messze innen, az akkori Bács-Bodrog megyei Titelen született. A Vajdaságban, amelynek kultúrája – Tolnai Ottó szerint, – tudományok, nemzetiségek, művészetek „termékeny torkolata, sós és édesvíz egybeörvénylése” volt.
Ezért esett meg, hogy a szerb fölbirtokos családból származó, tehetséges lány matematikussá és fizikussá lett s a magyar nyelvet is ismerte. Mileva és Albert Einstein együttélésük során, a magyar tudományos közleményeket, köztük Eötvös Loránd tanulmányait, ő ismertette meg férjével.
Mert hát a hallgatói együttlétekből előbb nem várt, gondterhes gyermekáldás, később házasság, s vele együttgondolkodás: közösen jegyzett közlemények (pl. a hajszálcsövességről) együtt végezték egyetemi tanulmányaikat Zürichben. Majd később, közös munkájuk és szorosabb következtek. Majd hogy teltek múltak az évek: újabb gyerekek születtek, meg tudósi-házastársi viták, s velük elhidegülés követte egymást. Végül az első világháború befejeztével, véglegesült különválásuk.
Érdekessége ez utolsó mozzanatnak, hogy Einstein, a pletykák szerint, Milevának ígérte, akkor még csak várományozott Nobel díjának teljes összegét. S bár elkerülte a találkozást élete addigi társával, a pénz elpostázásával ígéretéhez tartotta magát.
Mind e történet nemcsak lexikoni kivonat, hanem a Szerb Nemzeti Színház versenyoperájának a cselekmény vonala is. A librettó ugyanis nem törekszik másra, mint a címszereplő élet-eseményeinek követésére. Vidéki birtokos szülők, kissé zavarodott testvérhúggal, a zürichi egyetem nőellenes professzorának portréja, majd a rajongott zseni, a darabban szépfiús könnyedséggel mozgó Einstein és tudósi, baráti környezete. Aztán az élet mindennapi nehézségei: gyermekhalálok, elválás, társtalanság, magányosodás, – már ami a női főhős sorsát illeti.
Őt, a darab folyamán, egy idősebb árnyéklény, önmagának mintegy intellektuális társa is elkíséri – mint egy a sors és az emberi kapcsolatok megvitatásául szolgáló szellemi társalkodó nő.
A szerb társulat szegedi hatásos díszletetekkel és nagy létszámú, jól hangzó kórussal, sőt önálló tamburazenekarral érkezett az operafesztivál színpadára. Kitűnő énekesi és színészi adottságok jellemezték a két főszereplő-versenyző míves produkcióját is, noha ők távolabbi nemzetközi kultúrkörből kerültek az előadásba: a címszerepet éneklő Victoria Markarian Grúziából, a Jakob Erat-ot alakító Dan Popescu pedig Romániából.
A rendező, színpadi látványokat is tervező, Ozren Prohic egyszerű elemekkel operálva főként arra ügyelt, hogy a kórus mozgatása, és a színi váltások ne tördeljék szét az olykor ellankadó esemény-dinamikát, és teret adjon a tucatnyi, jó hangú énekesnek, különösen a versenyzők alakításának.
A nemzetközi karriert befutó Aleksandra Vrebalov által komponált opera zenéje viszont karakteres dinamikával, érzékeletes módon jellemezte mind az eseményeket, mind a szereplőket. Az előadást lezáró / témazáró nagy, hatásos duett és a mögöttes zenekar (vezényelte Aleksandar Kojic) sokat tett azért, hogy valóban lelkes, hosszan tartó nézőtéri tapsnak örülhessenek a vendégtársulat tagjai.
