Belföld

Terence Blanchard a Szegedi Jazz Napok sztárfellépője

Ismét sikerült egy világhírességet Szegedre csábítaniuk a november 9-11-ig tartó Szegedi Jazz Napok szervezőinek, hiszen Terence Blanchard a kortárs amerikai jazz meghatározó alakja.

A héten,november 9-10-én ismét ünnepel a szegedi jazzrajongók kicsi, ám annál lelkesebb tábora. A 2003-ban újraindított Szegedi Jazz Napok kínálata ugyanis ezúttal is tartogat igazi csemegéket. Vegyük például a pénteki nap fellépőit:

Mint már megszokhattuk, a nyitó koncerten egy Szegedhez kötődő együttes vagy előadó lép fel. Ezúttal a 20 éve Londonban élő, ám Szegeden induló Agócsi János nyitja a fellépők sorát. Ő az East utáni időszak legtehetségesebb szegedi gitárosa, pályafutása a Szegedi Jazz Klub zenei műhelyében kezdett kibontakozni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1987-ben emigrált Münchenbe, ahol rövidesen mint előadóművész és gitár-tanár szerzett nevet magának. 1994 óta Londonban él és folytatja tevékenységét, mint a zenei- és társasági élet aktív résztvevője. Olyan neves művészekkel került kapcsolatba, mint Pete Townsend, Brian Eno, az Underworld és a Lamb. A”First London Outsider Movement” társalapítójaként is a kvalitásra és eredetiségre kívánja a figyelmet ráirányítani a kortársművészetben.

Utána egy régi ismerős, Grencsó István zenekara következik. Grencsó a magyar avantgarde jazz egyik legkiemelkedőbb alakja. Pályafutása 1979-ben a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körben Szabados György zenekarában és a Dresch Quartet tagjaként vált ismertté. Repertoárja rendkívül sokszínű, mint szerzőt a formai változások mesterének tartják. Improvizációs kísérletei mellett feldolgozott számos jazz-standardet, játszott divatoktól független pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a 60-as évek magyar tánczenéit és komponált klasszikusba hajló szvitet. A Kollektívát 1984-ben hozta létre, mely folyamatosan változó névvel és felállásban azóta is első számú zenekara. Kompromisszumoktól mentes szabad zenét játszanak, mely mindig tartogat meglepetéseket.

Ennek a napnak a főkoncertjét Han Bennink, holland ütőhangszeres muzsikus zenekara adja. Han Bennink extravagáns holland dobos 1942. április 17-én született Zaandamban. Fivére Peter Bennink szaxofonos (ex-Globe Unity Orchestra). Kivételes ritmusérzékét édesapjától, Rein Bennink-től örökölte, aki rádiózenekari ütőhangszeres volt, valamint énekesek és táncosok kisérőjeként tevékenykedett. Nem csoda hát, hogy fia már gyermekkorában módszeresen püfölni kezdte a körülötte lévő tárgyakat, első (és máig kedvenc) “hangszere” a konyhai hokedli lett. Végül apjától kapott egy dobfelszerelést és ezzel el is dőlt, hogy muzsikus lesz belőle.Az ütőhangszerek mellett tanult klarinéton, hegedűn, bendzsón és zongorán is, mint ahogy máig képes megszólaltatni minden eszközt, a tárgyakon, bútorokon és saját testén át a falakig és padlóig.

A 60-as évek feljövőben lévő Hollandiája hamar felfedezi a brilliáns tehetségű, intelligens és rendkívül kreatív fiatal muzsikust, aki ráadásul remekül mozog a színház-, a tánc- és festészet területén. A pezsgő és frivol holland művészvilág sűrűjébe kerül és sorban kezd játszani az ott élő és turnézó amerikai sztárokkal: Dexter Gordon, Sonny Rollins, Ben Webster, Wes Montgomery, Johnny Griffin, Eric Dolphy… – méghozzá átütő sikerrel! Kenny Clarke iskolán nevelkedett kemény swing-dobolása hallható Dolphy 1964-es “Last Date” és Dexter Gordon “Live at Amsterdam Paradiso” című lemezén is 1969-ben.

Han Bennink munkásságát 1967-ben Wessel Ilcken Prijs-szal jutalmazták, mely a mai híres Boy Edgar-díj elődje. 2008-ban az European Jazz Prize nyertese. Életművéért 2012-ben a Holland Királyság Lovagrendjét kapta (Ridder in de Orde van Oranje-Nassau).

Pénteken éjfélkor pedig egy régi ismerős lép az Ifjúsági Ház színpadára., Lajkó Félix és zenekara ugyanis a szomszédból, Palicsról érkezik hozzánk. Lajkó Topolyán született a Vajdaságban, 1974-ben. Elsőként a citerával ismerkedett meg tíz éves korában, hegedűt az általános iskola 6. osztályában vett a kezébe először. Az alsófokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Pestre, törött vonóval és kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartett tagja lett és játszott a Szabados György vezette Magyar Királyi Udvari Zenekarral. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot.

Szombaton este fél nyolckor a Budapest Acoustic Quartet lép színpadra. Ezt a különleges felállást a hazai jazzélet négy kiváló muzsikusa, Rátonyi Róbert, Csepregi Gyula, Gayer Ferenc és Jeszenszky György alakította a világszerte ismert magyar zeneszerző, Seress Rezső tiszteletére. A “Gloomy Sunday” (Szomorú vasárnap) című evergreen az egyetemes jazzművészet egyetlen olyan melódiája, mely magyar szerző tollából született és a világon mindenütt ismerik. A kvartett a legnemesebb standard-játék hagyományait követi, tagjainak sajátos értelmezésében és a rájuk jellemző finom, szofisztikált előadásban.

Őket Vukán György Szuper Triója követi. Vukán György 1941. augusztus 21-én született Budapesten. Édesapja Dr. Vukán Ferenc vend származású orvos, Kőszeg város kórházának alapítója. Első zenei emléke három-négy éves korához fűződik, amikor a menetelő katonák énekét próbálta zongorán lejátszani. Korán kiderült, hogy abszolút hallása és kiváló zenei érzéke van, így a kőszegi kántornál elkezdett zenét tanulni, ahol korábban Pernye András is. 14 évesen korosztályos zongorista versenyt nyert, a helybéliek afféle csodagyerekként kezelték. Családi indíttatásra az orvosegyetemen tanult tovább, de párhuzamosan a Zeneakadémiára járt. Fogászként helyezkedett el, közben Chopin-díjat nyert Lengyelországban. Később is e két hivatásnak szenteli életét: miközben sikert-sikerre halmoz a koncertpódiumon, napközben osztályvezető főorvos a Központi Stomatológián, elismert zeneszerző és fogászati világszabadalma van…

Az egész fesztivál legjobba várt koncertjét mégis az amerikai trombitás, Terence Blanchard és együttese adja. Az ötszörös Grammy-díjas TERENCE BLANCHARD Amerika egyik legelismertebb muzsikusa, jazztrombitásként ma már sokan többre tartják mint barátját, Wynton Marsalist.

Terence Oliver Blanchard 1962. március 13-án ben született New Orleans-ban. Öt évesen kezdett zongorázni, 8 éves korától trombitál és zenét tanul. Családja az afro-amerikai társadalom felsőbb rétegéhez tartozott és szoros kapcsolatot tartott fenn a Marsalis-famíliával. Tanulmányait maga Ellis Marsalis és Roger Dickerson, később Paul Jeffrey és Bill Fielder felügyelte. Hivatásos zenészként 1980-ban mutatkozott be Lionel Hampton nagyzenekarában, de a nagy kiugrást az Art Blakey’s Jazz Messengers jelentette. 1982-ben a távozó Wynton javaslatára Donald Harrison, Jean Toussaint, Mulgrew Miller és Lonnie Plaxico mellé Blakey őt szerződtette a zenekar szólistájának. 1984-ben önállósították magukat Donald Harrisonnal és kvintettjük a “jazz újáéledés” korszakának talán legsikeresebb együttese lett. Világszerte nagy elismerést arattak, sokan máig ezt tartják minden idők egyik legjobb hard-bop bandájának.

Szólókarrierje 1991-ben kezdődött, miközben befutott zeneszerzőként is. Spike Lee, Denzel Washington, George Lucas és sok más neves rendező és filmcsillag eddig mintegy ötven mozijának zenéjét írta, és ezzel meghódította Hollywood-ot. Napjainkban az egyik legtekintélyesebb zeneművésznek számít az Egyesült Államokban, 2000-től a Thelonious Monk Institute, 2011-től a Henry Mancini Intézet művészeti igazgatója. Idén a Detroit Jazz Festival házigazdája, zenekarával először jár Magyarországon.

A záró koncertet a Szeged mellett élő újzélandi származású Matthew Mitchell és együttese adja. Matthew oktatott improvizációt és zenekari gyakorlatot, jelentek meg lemezei a Leo Records és más kiadóknál, több mint 600 standardot ismer, játszott 26 különböző országban, többek között Maynard Ferguson, Dave Holland, John Abercrombie, Evan Parker, Hamid Drake, William Parker és a néhai Pege Aladár társaságában is.

Jó hír, hogy a jegyárak nem nőttek tavaly óta, így egy napijegy 3500, míg egy kétnapos bérlet 5500 forintba kerül. A bérleteket november 5-ig lehet megvásárolni, utána már csak napi jegyeket váltani. Jegyet természetesen a koncertek előtt is lehet venni a helyszínen, a Szegedi IH Rendezvényközpontban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik