Belföld

Megszépül a Bosnyák tér

A kiemelt állami beruházások megvalósulása mellett számos közterület, köztük a Bosnyák tér is megújul a XIV. kerületben, amely a "Zöld Zugló" elnevezés visszaszerzését tűzte célul - mondta Papcsák Ferenc polgármester a távirati irodának.

Hónapokon belül elkészülhet a Bosnyák tér megújításának első üteme. Zugló legnagyobb csomópontjában felszámolják az “aszfalttengert”, impozáns tér jön létre, és az eredeti, 1940-es évekbeli tervek szerint felépítik az ott állt Páduai Szent Antal Plébániatemplom tornyát. A következő ütemben a Bosnyák téri piacot is rendeznék, ehhez azonban az kell, hogy a fővárosi önkormányzat a kerület “érdekkörébe” adja azt – mondta el a kerület polgármestere.

A közeljövőben megújul a Nagy Lajos király úti posta környéke és a Kövér Lajos tér, továbbá helyreállítják az Ond vezér sétány és környéke lakótelepi részeit. A cél az előző ciklusban emlegetett, de meg nem valósított “Zöld Zugló” titulus visszaszerzése.

Papcsák Ferenc beszélt arról is, hogy jövőre ünnepli 200. születésnapját Európa első épített közparkja, a Városliget. Ezt szeretnék méltó módon ünnepelni, ugyanakkor szerinte a fővárosnak korlátoznia kellene az ottani rendezvényeket, mert azok nagy terhelést jelentenek a környezetnek.

A jövőben a városrészben két kiemelt állami beruházás is megvalósul: a múzeumi negyed kialakítása és a Puskás Ferenc Stadion fejlesztése. A polgármester azt szeretné, ha a beruházás során az 56-osok tere alatti részt is kihasználnák, mert azzal nem nőne a beépítettség, s a felszínen zöldfelületek jöhetnének létre.

Papcsák Ferenc a személyes terveiről szólva elmondta, hogy a következő ciklusban – mivel a posztok egymással összeférhetetlenek lesznek – a zuglóiak országgyűlési képviselője szeretne lenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik