Belföld

Pár ezer forint, de életeket ment

Csak idén tízen vesztették életüket szén-monoxid-mérgezés miatt, pedig a fűtési szezon még el sem kezdődött. Hazánkban minden évben több százan szenvednek mérgezést, ezek közül több tucatnyi halállal végződik.

Szén-monoxid-mérgezés miatt tízen vesztették életüket és 93 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóságoknak szeptember végéig – közölte Petróczi Tímea tű. őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés okozza a bajt – és általában éjszaka. A szén-monoxid veszélye legfőképp abban rejlik, hogy aki belélegzi, észre sem veszi a gázt. Színtelen, szagtalan és íztelen. Amint bekerül a vérkeringésbe, a vörösvértest oxigént szállító részéhez, a hemoglobinhoz kapcsolódik, és miután 400-szor erősebb a kötődési erőssége, oxigénhiányos állapotot idéz elő. Egyszázalékos koncentrációnál gyakorlatilag már másodpercek alatt bekövetkezhet az eszméletvesztés, rövid időn belül pedig akár ölhet is a gáz.

Nem válogat

A háziorvos szörnyű halált említ: a mérgezés a központi idegrendszert támadja meg. Az illető még a tudatánál van, de már mozgásképtelen. Legfeljebb hányingere lehet, fejfájást érezhet előtte. „A szén-monoxid a legalattomosabb, legaljasabb mérgezési forma, hiszen nem lehet észrevenni. A beteg ugyan észleli, hogy valami gond van, de addigra már nem tud menekülni. Nincs ereje kinyitni az ajtót vagy az ablakot, a gáz teljesen blokkolja a testét” – mondta lapunk megkeresésére dr. Komáromi Zoltán országos háziorvosi szakfelügyelő.

A szén-monoxid-mérgezett betegnek friss levegőt kell adni, szabad légutakat biztosítani és szükség esetén lélegeztetni. A helyiséget pedig gyorsan ki kell szellőztetni, miközben az elsősegélynyújtónak arra is fokozott figyelmet kell fordítania, nehogy segítés közben maga is bajba kerüljön – tette hozzá Komáromi.

A héten jönnek a mínuszok, és lassan hozzá kell szokni a talajmenti fagyokhoz is. A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint a hét elején napos, de hűvös, szeles időre számíthatunk, ami sokat ront a helyzeten. A szél ugyanis visszafelé fújja a füstöt és vele együtt az életveszélyes égéstermékeket a kéményekben.

Szellőztetés, korszerűsítés és túl jól záródó ablakok

A szakemberek arra figyelmeztetnek: fontos a naponta többszöri szellőztetés és a gázkészülékek rendszeresen ellenőriztetése. Szén-monoxid ugyanis akkor képződik, ha a kazán, kályha vagy vízmelegítő hibás, rosszul beállított, nem megfelelő füstelvezetésű és emiatt nem ég el rendesen a tüzelőanyag. Éppen ezért fontos, hogy már a tél kezdete előtt mindenki ellenőriztesse a füstelvezető csöveket, engedje be a kéményseprőket, vagy maguk hívjanak szakembereket, hiszen igen gyakori, hogy kéményhiba okozza a füstmérgezést.


Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere korábban hangsúlyozta: országos probléma lehet abból, hogy sok lakásban jól záródó, a levegőt át nem engedő nyílászárókra cserélték az ablakokat, ám olyan gázkészülékeket használnak, amelyek az égéshez az oxigént a lakás légteréből vonják el. A 2003-as gáztörvényben még benne volt, hogy a gázkészülékek üzemelését a tulajdonosoknak legalább ötévente felül kell vizsgálniuk, a 2008-as gáztörvényből azonban ez a kötelezettség már kimaradt.

Életet menthet a megelőzés

A balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetőek lennének, hiszen a szén-monoxid-koncentráció emelkedése szén-monoxid-érzékelővel azonnal jelezhető. Noha riasztót már néhány ezer forintért is kapni, és életet menthet, jelenleg csak a hazai háztartások kis részében van ilyen érzékelő.

A kereskedelemben megtalálható készülékeknek két fő típusa létezik. Az olcsóbb félvezetős és a drágább, ami vegyi reakcióval jelzi a szén-monoxid mennyiségét. Ez utóbbinak szigorúan meghatározott élettartama van, annak letelte után a készülék használhatatlanná válik.

„Gyengébb minőségű készüléket egy-két év garanciával és körülbelül ugyanennyi élettartammal már négyezer forintért is kapni. A biztonság szempontjából azonban nem a legmegnyugtatóbbak. Mivel általában hosszú távra vásárolunk, érdemes minőségi készüléket választani. Ezek tizenötezer forinttól kezdődnek, de akár hét évig is működnek és többéves garancia jár hozzájuk. Emellett kényelmesebb velük együtt élni, nem riaszt be feleslegesen” – mondta korábban lapunknak Kertész Csaba, a Dr. Gáz Szolgáltató Bt. áruházvezetője.

A szakember szerint több gázkészülék használata esetén javasolt több érzékelőt használni, például a fürdőszobában is. A fűtési szezon indulásakor célszerű bekapcsolni, majd bekapcsolva tartani a készülékeket. A számla miatt nem kell aggódni, áramfogyasztásuk minimális.

A készüléket olyan helyen kell használni vagy stabilan felszerelni, ahol nem kaphat vizet. Főszabály, a gázkészülék közelében, lehetőleg három méteren belül, a levegőmozgás irányában és közel fejmagasságban legyen.

Februári negatív rekord
Két nap alatt 45-ször riasztották szén-monoxid-mérgezéshez a mentőket idén februárban. Hárman haltak meg, és többen kómába estek. Soha nem volt olyan drámai a helyzet, mint az év második hónapjában. A szakemberek szerint az a baj, hogy az emberek túlzásba vitték a spórolást, és van, aki egyáltalán nem szellőztet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik