Belföld

Balog még bízik

balog-zoltan(210x140)(2).jpg (balog zoltán, )
balog-zoltan(210x140)(2).jpg (balog zoltán, )

Éspedig abban, hogy nem kell elhalasztani a pedagógusbér-emelést

Az emberi erőforrások minisztere szerint nem végleges a kormány döntése a pedagógusbér-emelés elhalasztásáról. Balog Zoltán arra reagált, hogy a nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a kormány a pedagógusok bérének emelését jövő év szeptemberéről 2014 januárjára halasztja. A miniszter még reménykedik, ő azt emelte ki, hogy ez a jövő évi gazdasági számok tükrében még változhat.

A bejelentéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, “súlyos döntésekre” van kényszerítve a magyar kormány, hogy elkerülje Brüsszel túlzottdeficit-eljárását. Jelezte, hogy “ez nem végleges döntés”, ő nem adta fel a reményt. A pedagógusok viszont igen. „Elfogyott a türelmünk, elfogyott a megértésünk” – tudatta a Pedagógusok Szakszervezete, amely szerint elfogadhatatlan a pedagógusok béremelésének elhalasztása.

A minisztert az újságírók a Népesedési Kerekasztal által javasolt “háromnegyed szocpolról” is kérdezték. Balog Zoltán azt mondta, nem terveznek ilyesmit, de megnézik az egész rendszert, és utána fogják eldönteni, milyen részeket alakítanak át, hogy a célt teljesíteni tudják. A Népesedési Kerekasztal szeptember 27-i ülése után jelentette be a testület két tagja, hogy javasolják “háromnegyed szocpol” bevezetését, vagyis hogy a használt lakás vásárlásához adható állami támogatás összege ne a támogatás fele, hanem háromnegyede legyen. Akkor azzal indokolták a javaslatot, hogy nagyon kevesen tudták igénybe venni a lakáscélú szociálpolitikai kedvezményt, mert összegét nagyon alacsonyan határozták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik