Belföld
Gallo-Istvanne-(960x640)(2).jpg (Galló Istvánné )

Lázadnak a tanárok

A pedagógusok szakszervezeti szerint elfogadhatatlan a pedagógusok béremelésének elhalasztása. A köznevelési törvény további részeinek bevezetésének elhalasztáást kéri.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) emlékeztetett rá, hogy a közszférában 2008 óta nem emelkedtek a bérek. Az érdekképviselet ezért már nem fogadja el érvként, hogy a fizetések emelését az ország gazdasági helyzetéhez kössék. A PSZ követeli, hogy a kormány ne hitegesse tovább a pedagógusokat, valósítsa meg a beígért béremelést.

A szakszervezet visszautasítja, hogy a rossz gazdasági döntések árát a közoktatási intézményekben, a közszolgálatban dolgozókkal fizettessék meg. A PSZ azt sem tudja elfogadni, hogy a központi kormányzat által átvett iskolák, kórházak és a járási rendszer bevezetése miatt mintegy 22 ezerrel csökken a közszféra létszáma 2013-tól.

A köznevelési rendszer átgondolatlan és előkészítetlen átalakításával az intézményekben foglalkoztatottak ezreit fenyegeti az állása elvesztése – írja a szakszervezet, amely erkölcstelennek tartja, hogy a kormány az eddiginél is nagyobb teljesítményt vár el a folyamatos bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban élőktől.

A nemzetgazdasági miniszter előzőleg közölte: az önkormányzati rendszer átalakításakor a központi kormányzat által átvett iskolák, kórházak, illetve a járási rendszer bevezetése révén nagyjából 22 ezerrel csökken a közszféra létszáma jövőre. A kormány a tanári fizetések 2013. szeptember 1-jei emelését 2014 elejéig elhalasztja, amivel 73 milliárd forintot takarít meg. Ha viszont 2013-ban a tervezett egy százaléknál nagyobb lesz a gazdasági növekedés, akkor visszahozzák a korábbi időpontot.

PDSZ: a köznevelési törvény további részeinek bevezetését is halasszák el!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezte (PDSZ) szintén elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a pedagógusok 2013. szeptember 1-jével tervezett béremelésének  elhalasztásával próbálja betömni a jövő évi költségvetésen keletkezett lyukakat. Az érdekképviselet arra kéri a kormányt: gondolja át a köznevelési törvény további rendelkezései bevezetésének az elhalasztását is – közölte Mendrey László elnök.

A szakszervezeti vezető közölte, a béremelés része a pedagógus-életpályamodellnek, amely mintegy 20 százalékos óraszámemelést is magában foglal, szintén a köznevelési törvénynek megfelelően kerülnének át az iskolák januártól állami kézbe; ezeket az intézkedéseket is el kellene halasztani.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2008. október 26.
Elhunyt Buss Gyula a Thália Színház tagja. A kép 1955. július 14-én készült a Princ, a katona című film forgatásán, jobbra Ernyei Béla.
MTI Fotó: Keleti Éva
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.