Belföld

Matolcsy leradírozta a pedagógus-életpályamodellt

Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)
Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)

Bár két napja cáfolta Hoffmann Rózsa az erről szóló sajtóinformációkat, Matolcsy György ma bejelentette: mégsem indul szeptemberben a pedagógus-életpályamodell.

A köznevelési törvény szerint 2013 szeptemberétől vezetnék be a pedagógusoknak átlag mintegy 30 százalékos béremelést ígérő – igaz, cserébe tanfelügyeleti ellenőrzést, időnként vizsgázási kötelezettséget előíró – életpályamodellt.

A tegnap még érvényes 2013-as költségvetésben ugyan szerepelt annak bevezetésére egy több mint 70 milliárdos tétel, és az oktatási kormányzat többször biztosította a tanárokat, hogy biztosan indul jövő szeptembertől az életpályamodell, voltak azért baljós jelek ezzel kapcsolatban.

Az áprilisi Széll Kálmán terv 2.0 már azt írta, hogy akkor indulhat a tervezett időben a modell, ha a makrogazdasági és költségvetési feltételek ezt megalapozzák. „Ha a körülmények nem adottak, vizsgálandó a 2014. januártól történő bevezetés lehetősége” – olvasható a dokumentumban.

Hoffmann Rózsáék azt állították, ettől függetlenül nem kétséges a szeptemberi indulás. Az Origo a hét elején  már megírta, hogy a 73 milliárdos tétel a költségvetési kiigazítás áldozata lehet, ezt azonban még szerdán cáfolta az oktatási államtitkár. Hoffmann felhívta a figyelmet, hogy képtelenség elhalasztani a bevezetést, mert az szerves része az oktatáspolitikai átalakításoknak. Valóban, az életpályamodellel járó pluszpénzért cserébe a köznevelési törvény új munkaterhelési módot vár el a tanároktól, amelynek alapján a mostani heti átlag 22 tanórát akár 28-ra is emelhetik, és 32 órás iskolai benntartózkodást várnak tőlük. Mint mondták, a munkaterhelés növekedése csak a béremeléssel együtt jöhet szóba.

Ma Matolcsy György bejelentette, hogy „a hatékonyabb közszféra bér keretében” a tanári bérek megemelését elhalasztja a kormány. Igaz, hozzátette, ha a jövő év közepén a magyar költségvetés és növekedés jobb lesz (a felülvizsgált 1 százalékos növekedésnél), akkor esetleg mégis lehet szó az életpálya beindulásáról.

Hogy – a hoffmanni ígéretekhez híven – azzal is jár-e az életpályamodell csúszása, hogy a pedagógusok munkaidejének átszabása is ezzel együtt csúszik, vagy sem, azt nem tudni. De azt igen, hogy a tanév és a költségvetési év nem ugyanakkor kezdődik. Vagy három hónapig vár el többletmunkát a kormány a tanároktól pluszpénz nélkül, vagy januártól, a tanév közepén lép életbe az új munkarend. Ez utóbbi pedagógiai képtelenségnek tűnik, az előbbi viszont egy újabb nagy pofon lenne a tanároknak. A választások előtt néhány hónappal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik