Belföld

Időt kap a Horthy-szobor megrongálását méltató bíró

A másodfokú ítélet megszületése előtt aligha indul fegyelmi eljárás Kovacsics István ellen.

A Kaposvári Törvényszék elnöke a bírói jogállásról szóló törvény által biztosított határidőig, három hónapon belül, de a másodfokú ítélet megszületését megvárva dönt arról, indít-e eljárást a Horthy-szobor megrongálásáról szóló ítélet miatt – közölte a Kaposvári Törvényszék sajtófelelős bírája. Vadócz Attila azt már nem részletezte, hogy milyen mozzanatok alapján dől el, hogy kezdeményeznek-e fegyelmi eljárást a siófoki bíróság elnökével szemben.

Társadalmilag hasznos rongálás

A Somogy megyei Kerekiben május közepén állították fel Horthy Miklós egykori kormányzó szobrát, amit nem sokkal később Dániel Péter ügyvéd piros festékkel leöntött, és „tömeggyilkos”, illetve „háborús bűnös” feliratokat akasztott rá. Tettével mintegy százezer forintos kárt okozott.

Az ügyben szeptember 26-án, a Siófoki Városi Bíróságon született meg az elsőfokú ítélet, amely „a véleménynyilvánítás határait túllépő” Dániel Pétert rongálásért megrovásban részesítette, és a per során felmerülő 121 600 forint megfizetésére kötelezte. Ez a létező legenyhébb büntetés, amit az ügyvéd kaphatott. A végzés ugyanakkor kimondta azt is, hogy a cselekedet „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt”.

A vádlott felmentésért, az ügyészség pedig a büntetés súlyosításáért fellebbezett. A másodfokon eljáró Kaposvári Törvényszék még nem tűzte ki az újabb tárgyalás időpontját, azon várhatóan a másodfokú ítélet is megszületik.

Fegyelmi jöhet

Kónya István, a Kúria elnökhelyettese kijelentette: nem helyénvaló, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősít erőszakos cselekményt, például egy szoborrongálást. Továbbá a bíróságnak mindig ügyelnie kell arra, hogy kerülje a cselekmények történelmi vagy politikai értékelését.

Busch Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara büntetőjogi tanszékének vezetője pedig a közrádióban arról beszélt, hogy ha egy bíró politikai véleményt nyilvánít, akkor fegyelmi következményekre számíthat.

És Budaházy?

Az ítéletet követő napon Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője gyalázatosnak, érthetetlennek, megmagyarázhatatlannak és cinikusnak minősítette a siófoki bíróság döntését. Emlékeztetett arra, hogy Budaházy Györgyöt és társait a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os megrongálásáért pénzbüntetésre és felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság.

Az ellenzéki párt nyomatékosan felkérte Navracsics Tibor igazságügyi minisztert, hogy kérjen tájékoztatást az Országos Bírósági Hivatal elnökétől a szovjet emlékmű és a Horthy-szobor megrongálása megítélésének ilyen mértékű különbözőségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik