Belföld

„Társadalmilag hasznos” volt a Horthy-szobor megrongálása

Daniel-Peter-Horthy(210x140)(8).jpg (dániel péter, horthy-szobor,)
Daniel-Peter-Horthy(210x140)(8).jpg (dániel péter, horthy-szobor,)

A legenyhébb büntetést kapta a Siófoki Városi Bíróságon az egykori kormányzó Kerekiben felavatott emlékművét piros festékkel leöntő Dániel Péter.

A nagy sajtóérdeklődést kiváltó per ítélethirdetésén a sértett, a szobrot állító kereki önkormányzati képviselő nem jelent meg, viszont a szoboravatáson is részt vevő Gój Motorosok képviseltették magukat, és felvételt is készítettek.

A bíróság nem jogerősen „a véleménynyilvánítás határait túllépő” Dániel Pétert rongálásért – a legenyhébb büntetésként – megrovásban részesítette, és a per során felmerülő 121 600 forint megfizetésére kötelezte. A végzés ugyanakkor kimondta azt is, hogy a cselekedet „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt”.

Dániel Péter a tettet beismerte, de a bűnösségét nem. Arra hivatkozott, hogy a cselekmény politikai véleménynyilvánítás és jogos tiltakozás volt. Álláspontja szerint a szoborban kár nem keletkezett, hiszen az értékesebbé vált, drámai tartalmat nyert.

A bíró úgy látja, hogy az ügyvéd túllépte a szabad véleménynyilvánítás határait, ugyanakkor annak a vélemények adott hangot, hogy Horthy személye nem méltó a szoboremelésre. Megjegyezte azt is, hogy a volt kormányzó szerepének értékelése nem feladata a bíróságnak, de megállapítható, hogy közvetett módon, a kárpótlási törvényeken keresztül az állam elismerte történelmi felelősségét az 1939-89 közötti korszak bűneiért.

A kárpótlási törvényekkel elismert jogsértések közé tartozik az az időszak is, amikor Magyarország kormányzójaként Horthy Miklós mint legfőbb közjogi méltóság nem élt halasztó jellegű vétójogával, és aláírásával szentesítette a zsidótörvényeket.

Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért és pénzbírság kiszabásáért, a vádlott pedig azért fellebbezett, hogy mondják ki a bűncselekmény hiányát, valamint azt, hogy a cselekmény nem jelentett veszélyt a társadalomra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik