Szombaton késődélután Lakitelken az a fő kérdés: a ’87-es sátorba annak idején gaz liberálisként meg sem hívott Orbán miféle trükkel festi át egykori önmagát népnemzeti alapítóatyává. Eláruljuk: sikerül a mutatvány.
Laca faca?
Papíron délután háromkor indul a program, de az Ópusztaszerről érkező kormányfő Multivanja csak jóval fél négy után gördül be. Bő fertály órát várja őt ácsorogva egy tizenfős, koros fogadóbizottság; szinte halljuk a székért rimánkodó visszerek jajszavát. Pedig Lezsáktól nem illik késni, a lakiteleki atya vonzódása a pontossághoz fórumos körökben legendás. „Mindig percre kezdi a programot, megesett, hogy nem várt meg egy országgyűlési képviselőt – tudjuk meg egy helyitől -, sőt szokta mondogatni az elkéső kormánypárti vendégeinek, hogy ez itt bizony nem a Fidesz. Sándornál nincsen lacafaca!”
Laca faca? Az Országgyűlés bajuszos elnökére utaló mondén megjegyzést dekódolunk.
Orbán Viktor megérkezett. Kattintson a képre a galériáért!
Fotók: Neményi Márton
De vissza Orbánra, kinek kedvelt szórakozása különös toalettekkel lepni meg népét. Pár hete egy Videoton-meccsen csodáltuk meg vipes szotyizással kombinált csíkos ingét, farmerét; most Christiano Ronaldónak öltözött: a felsőteti szintkülönbségeket lágyan áthidaló, nadrágba nem tűrt fehér póló és zakó uralja az aktuális szettet.
Fapad
A méltóságteljes megemlékezés és az őrsi gyűlésbe oltott akadályverseny között egyensúlyozó rendezvény első állomása egy vadonatúj fapad. Lezsák Sándor az utóbbi években sorra ülőalkalmatosságokat állított az első találkozó résztvevőinek – most az egykor az MDF külügyi bizottságát szervező Joó Rudolf emlékére faragtak és avatnak egy ilyet. Mi több, eléneklik Joó két kedves népdalát.
Az első a Tavaszi szél vizet áraszt, s Orbán nem teheti meg, hogy ne énekeljen együtt a párszáz főnyi közönséggel. Fura ez, hiszen nem a Himnusz szól, nem is a Szózat, melyeknél a pátosz átsegít még a szinkópákon is; azt, hogy „minden madáááár társaat vááálaszt” lehetetlen a horizontot fixáló szigorú tekintettel előadni. Orbán férfias zavarában karba teszi a kezét, aztán állába temeti bal tenyerét, s ujjközül somolyogja ki a sorokat. ráadásul jön a másik dal, szégyen, de sose hallottuk, szerepelnek benne csokonyai lányok meg fehér liliom; ennél a kormányfőnek sincs meg a szöveg, szorosabbra is húzza azt a karbakezet.
Csurka mag
A program fedél alatti része az úgynevezett Kölcsey Házban zajlik.
A nézőtér első három sora, félszáz szék, az első lakiteleki találkozó száznyolcvan résztvevőjének tartatik fenn – egyharmaduk nem él már, tudjuk meg Lezsák Sándortól, de „a kétharmad megvan”. Ehhez képest sok az üres hely – az apátia nagyobbat arat az alapítók között, mint a halál.
Lezsák Sándor és a rendszerváltók. A képre kattintva galéria nyílik!
A szabályt felrúgva Orbán az első sorban kap széket, aztán persze pulpitusra lép. Beszédének origója a bibliai mustármag. Jézus szól úgy a szentírásban, hogy „ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda, és elmenne”. A megváltót citálja most Lakitelken a kormányfő, s hozzáidézi saját történelmi tettét, mikor is kiküldte innen a szovjet hadsereget, s lám, el is húzott az a hegy. Igaz, épp történelmi földrengés dúlt akkoriban, tesszük hozzá mi, de ebből csak annyi a tanulság, hogy jókor kell beszólni a Mount Everestnek.
Vagesz
A magos motívum többször is visszatér a beszédben: a miniszterelnök szerint mustármag a negyedszázaddal ezelőtt levert sátor, ami „egyre nőtt, s legyőzött minden akadályt”. És mustármag két már elhalt fórumos is; mindjárt kiderül, kik ők.
A kormányfő úgy véli, a Fideszt annak idején az antikommunizmus kovászolta párttá, „vagányak voltunk”, az MDF-et pedig a magyarságért való aggódás kovácsolta egységbe, a „cselekvő nyugalom”. (Mi „nyugodt erőre” emlékszünk, és 1994-ben megsemmisüléssel felérő választási vereség lett a vége.)
„Akkor még csak a legbölcsebbek látták” – állítja most Orbán -, hogy e két párt „ugyanannak a fának két ága”. Meg is neveztetik két bölcs: „mustármag Csurka István és mustármag Szabad György”.
Orbán Viktor dedikál. Katt!
Kétezer-tizenkettőből nézve csupa párhuzam az MDF és a Fidesz sorsa. A régi Lezsákék és a mostani Orbánék is szembeszálltak-szállnak náluk nagyobb hatalmakkal. Annak idején a szovjet akadt fönn rajtunk, most majd a nyugat hódol be nekünk. Nem úszunk az árral, nem fogadjuk el, hogy „ebben az országban nem lehet tenni semmit”, „az a buta, az az ostoba, az a vak, aki nem látja”, hogy Magyarország „csak a saját útját járva lehet sikeres”. Ezek a miniszterelnök szavai.
Elv az elvhez ér, „összenőtt, ami összetartozik”, mondja Orbán, „ami valaha fontos volt az MDF-ben, az a Fideszben él tovább”. Mint Jónás a cetben.
Szeletelve
A továbbélős ideával természetesen nem vitatkozik Lezsák. Érthető hozzáállás ez az alföldi Lakitelek csúcsáról. Több szót ejt a jelenről, mint a múltról: a haza „veszélytudatának” tudja be, hogy 2010-ben nemzetmentő kétharmadot választott az ország, olyat, ami Békementre is képes, ha kell.
Spirituális élmény idéz fel. „A rendszerváltást befejezettnek nyilvánítom ezzel a mozdulattal” – ezt mormolta magában, amikor igent nyomott az Alaptörvény szavazásakor.
Tett ő más gesztust is. A minap felszabdalta a régi lakiteleki sátrat, a darabkákat bekereteztette, s hétfőn szétosztotta a parlamenti képviselők között. Egy szeletke ponyva maradt az ülés idején Litvániában turnézó Orbánnak is – ezt most megkapja ajándékba a miniszterelnök. Ez számára a záróakkord. Zsebre teszi a szuvenírt, elköszön, integet, s hagyja tovább konferenciázni új híveit.
Útelágazódás
Hogy is mondta Lezsák? „Ez itt nem a Fidesz.”
De, az.
