„Nem titkolt szándéka a kormányunknak, hogy a piac szerepét csökkenteni és az állami szerepvállalást erősíteni akarja minden olyan nagy rendszerben, amelyért az állam felelősséget visel” – indokolta Hoffmann Rózsa többször is a tankönyvellátás állami monopolizációjának szándékát. A parlament novemberben elfogadta az erről szóló jogszabályt, így október 1-jétől a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft.(Kelló) végzi a tankönyvek országos megrendelését, beszerzését, az iskoláknak történő eljuttatásának megszervezését, valamint a vételárak beszedését, azaz az egész tankönyvellátást.
A Kelló biztosítja ezentúl, hogy a tanulók legfeljebb a jegyzékben feltüntetett legmagasabb – azaz az iskolai terjesztési – áron jussanak hozzá a tankönyvekhez. A tankönyveket az iskola árusítja, ezért jutalékot kap, aminek mértékét a Könyvtárellátó javaslatára az illetékes miniszter állapít meg.
Mi végre, és miért pont a Kelló?
Ezzel gyökeresen megváltozik az eddigi tankönyvellátási gyakorlat. Tanulságos érvek, kérdések hangzottak el ezzel kapcsolatban a jogszabályról szóló vitákban. 2010-ben volt egy kutatás, ami bebizonyította, hogy az iskolák döntő többsége szerint hibátlanul működött az eddigi rendszer. A sajtóban ugyan minden évben megjelent egy-egy baki (nem vagy később érkeztek meg a tankönyvek bizonyos iskolákba), de alapvetően rendszerszinten – az érintettek szerint – nem volt gond az eddigi gyakorlattal. Az oktatási bizottság márciusi ülésén éppen ezért többen kérdeztek rá arra, hogy miért van egyáltalán szükség az eddigi rendszer átalakítására. Hoffmann Rózsa ezzel kapcsolatban kizárólag az állami felelősségvállalást emlegette, azt nem tette hozzá, hogy miért nem dől hátra elégedetten az állam, ha van egy jól működő rendszer, ami szinte hibátlanul látja el ezt a feladatot.
A másik fontos kérdés, hogy ha már centralizálni akar az állam, miért pont a Kelló lett a többi tankönyvterjesztő fölött a „felettes szerv”. Az ugyanis eddig is szereplője volt a tankönyvellátási rendszernek, de – mint több ellenzéki képviselő, és tankönyves rámutatott – sem szakmailag, a szolgáltatás színvonalát tekintve, sem gazdaságilag nem működött jól.
Mint a Mozaik Kiadó igazgatója Reményfy Tamás emlékeztetett, a Kelló szolgáltatásait 2011-ben egyetlen iskola választotta, 2012-ben pedig négy. Azaz, amíg az iskolák saját maguk döntöttek, melyik könyvterjesztőt választják, a most egyeduralkodóvá tett céget kifejezetten kerülték.
Ezek után már nincs lehetőségük elkerülni.
Nagy üzlet
A tankönyvpiacról nincs egységes statisztika, senki nem tudja pontosan, mekkora üzletről van szó. Hoffmann Rózsa a márciusi bizottsági ülésen 17 milliárdos forgalomról beszélt, de más-más számokat olvasni a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, a KSH, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete és a Nemzeti Tankönyvkiadó saját adataiban. Az utóbbi vezérigazgatója tanévkezdéskor a különböző adatok alapján úgy becsülte, hogy az elmúlt évre 12-13 milliárdra zsugorodott a tankönyvpiac. Ennek oka a gyereklétszám-csökkenésben (2005 óta évente átlagosan 2-3 százalékkal csökkent az iskolát megkezdők száma), és a családok teherbíró-képességében, a tartós tankönyvek terjedésében keresendő.
Ez utóbbi egyébként kormányzati szándék is, a közeljövőben tartós tankönyveket kell készíteni, amit az állam ingyen ad majd a diákoknak. Ez bevételkiesést okoz a (talpon maradt) kiadóknak, ugyanakkor Kiss János Tamás azt is hozzátette, hogy „cserébe” kiszámítható üzletet. Az eddigi tapasztalatok alapján átlag négy év használatot bírnak a tartós tankönyvek, és 10-25 százalékos az amortizáció.
