Átlagosan 10 százalékkal kerültek többe az idei iskolakezdéskor a tanszerek az egy évvel ezelőttihez képest a GfK Hungária adatai szerint. A piackutató intézet közleményében hangsúlyozza: az idei iskolakezdés drágább volt, mint az előző évben, nem a tankönyvcsomagokat, hanem az egyéb iskolai felszereléseket tekintve.
A legtöbbet a füzetekből, papírokból, füzetborítókból, golyóstollakból és ceruzákból, valamint ragasztókból vették a szülők, ezek a termékek általában 10 százalékkal kerültek többe idén, mint a tavalyi beiskolázásnál – közölte a GfK.
A tolltartóknál több mint 20 százalékos árnövekedést mértek a GfK Hungária kutatói. Ennek egyik oka az lehet, hogy több olyan tolltartót adtak el, amelyben már benne voltak az írószerek is.
Az iskolatáskák átlagára viszont 8 százalékot meghaladó mértékben csökkent, így az átlagár 3500-4500 forint körül mozgott.
A notebookok területén az árak több mint 10 százalékot emelkedtek, 148 ezer forint körül volt nyár végén az átlagáruk. Egyre nagyobb teret hódítanak a fiatal tinédzserek körében kedvelt és az iskolához megfelelő hardver megoldást kínáló tabletek. Ezek átlagára a nyári időszakban 80 ezer forint volt.
Idén már július végén erősebb kereslet mutatkozott az írószerek és füzetek iránt, mint 2011-ben. A GfK szerint ez is mutatja, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbak, és racionalizálják vásárlásaikat.