A holokauszt azt bizonyítja, hogy az antiszemitizmus hisztériája átterjedhet az állami és katonai hierarchiára, illetve az egész társadalomra, és ez a rögeszme halálos járvánnyá válhat – mondta Ormos Mária történész az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség konferenciáján szerdán, Budapesten.
Az akadémikus a Megélni, megvallani című tanácskozáson utalt arra, hogy a nemzetiszocializmus “a zsidó veszedelmet nemzetközi szinten vizionálta”, Hitler pedig Churchill angol miniszterelnökről és Roosevelt amerikai elnökről is – tévesen – azt állította, hogy őket a “nemzetközi zsidóság” támogatja.
Emlékeztetett arra: a régmúltban minden államban ellenségnek és “permanens bűnbaknak” tekintették a zsidó kisebbséget, a másságuk miatt üldözték, ez viszont erősítette a másságukat, nem olvadtak be, és “túlélték minden vereségüket, megalázásukat”. Ebben a zsidó teológiának is volt szerepe. A szertartások és ünnepek megtartása ugyanis megkövetelte, hogy legyenek írástudók köztük, akiknek biztosították az utánpótlását, ez pedig hozzájárult a zsidóság fennmaradásához – jegyezte meg.
Mint mondta, a bűnbakképzés volt a korai antiszemitizmus lényege, egyúttal fennmaradásának titka, a XIX. század második felében pedig a tradicionális zsidógyűlölet találkozott a fajelmélettel.
Horthy és a “szelektív antiszemitizmus”
Turbucz Dávid doktorandusz hallgató elmondta: Horthy Miklós kormányzó “nem tudott vagy nem akart különbséget tenni származás és identitás között”. Horthy előszeretettel utalt arra – tette hozzá -, hogy a Tanácsköztársaság vezetői között 60-65 százalék volt a zsidó származásúak aránya, “de azt nem vette figyelembe, hogy ezek a politikusok nem zsidónak, hanem kommunistának vagy forradalmárnak tartották magukat”. Számára nem volt kérdéses, hogy a zsidóság jogait korlátozni kell, ezért hozták meg 1920-ban a numerus clausus törvényt, amely egyértelműen diszkriminatív volt – állapította meg.
Később Horthyra a “szelektív antiszemitizmus” lett jellemző, mert kapcsolatba került zsidó nagytőkésekkel, bankárokkal, értelmiségiekkel, és egy idő után “nem zsidónak, hanem tisztességes, becsületes hazafinak tekintette őket”, akik nélkül nem tudta elképzelni az ország gazdasági, kulturális fejlődését. “Rossz zsidónak” nevezte ugyanakkor azokat, akik nem integrálódtak a társadalomba – tette hozzá.
Turbucz megjegyezte: a zsidótörvényeket nem Horthy kezdeményezte, de semmit nem tett hatálybalépésük ellen, mert “egyetértett a tartalmukkal, azzal, hogy a jogfosztás fokozatos végrehajtására szükség van”. A nácik toleránsnak nevezték Horthy politikáját – mondta. Hangsúlyozta, hogy Horthy számára 1944-ben világossá kellett válnia a zsidóság kiirtására vonatkozó tervnek.
A kormányzó 1944. március 19-én, az ország német megszállásakor nem mondott le, “ezzel legitimálta a német megszállást”, és csak a zsidósággal kapcsolatban volt passzív, amiből arra lehet következtetni, hogy tudott a kiirtásukra vonatkozó tervekről. Horthy ekkor szabad kezet adott a kormánynak, mert a németekkel nem akart konfliktust, majd “az ország megítélésére” hivatkozott, amikor a deportálások leállítását végül elrendelte.
Izrael bírálata nem antiszemitizmus
Szigetvári Viktor politológus, kommunikációs szakértő aktuális történésekre utalva annak a véleményének adott hangot: nem nevezhető antiszemitizmusnak az, ha felvetik a Claims Conference-nek, hogy a zsidó kárpótlási pénzekkel nem bánt jól.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium augusztus végén tudatta: Magyarország visszakéri a Claims Conference-től a szabálytalanul felhasznált állami támogatást, mert az amerikai társaság nem számolt el a holokauszt túlélőinek adott pénzzel.
Szigetvári úgy vélte, hogy a jelenlegi izraeli kormány politikájának megkérdőjelezése sem minősíthető antiszemitizmusnak.
