Belföld

Pokorni nem a köpenyben, hanem a józan észben hisz

Pokorni Zoltán ()
Pokorni Zoltán ()

Nem tenné kötelezővé Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter az iskolaköpeny viselését, mert az szerinte nem lenne jó üzenet. Inkább a szülőkre és a tanárokra bízná a döntést.

Kapcsolódó cikkek

A TV2 Mokka című műsorában a politikus azt mondta, szerinte meg lehet bízni a szülők, a pedagógusok józan eszében. Ha ők fontosnak tartják, hogy így kezeljék a gyerekek közötti egyenlőtlenségeket vagy a ruházkodással kapcsolatos problémákat, akkor tehessék meg – fejtette ki álláspontját a politikus.

“Kötelezővé nem tenném, azt gondolom, hogy ez az idő elmúlt. Nem jó üzenet ez” – fogalmazott Pokorni Zoltán.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár augusztus végén mondta azt, hogy “melengeti” a kötelező iskolaköpeny lehetőségét.

Az államtitkár szerint az egyenruha vagy a köpeny nagyon sok előnnyel jár. Azt az óriási különbséget, ami a gyerekek között van öltözködésben, a köpeny “áldásos módon eltakarja”. Emellett magyar munkavállalók kapcsolódhatnának be közbeszerzés útján a köpenyek, egyenruhák megvarrásába – érvelt az államtitkár.

Nemrégiben megkérdeztük olvasóinkat, mit gondolnak az iskolai köpeny esetleges reneszánszáról. Sok, meglehetősen markáns vélemény érkezett. Ezeket itt olvashatja el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik