Belföld

Az állam adná az iskolaköpenyt

Hoffmann Rózsa támogatná a kötelező iskolaköpenyt, de egyelőre nem készül ilyen rendelet.

Korábban a témában:

Az iskolaköpeny újbóli kötelező bevezetésével kapcsolatban az oktatási államtitkár az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, ilyen rendelet egyelőre nem készül, de egyáltalán nem kizárt, hogy lesz. Hozzátette, ha bevezetik, azt alapos felmérés előzi majd meg.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: ő személy szerint egyértelműen támogatná a kötelező köpenyviselést, az ugyanis egyrészt az iskolához, közösséghez való tartozást, a fegyelmet erősítené, másrészt olcsóbbá tehetné a gyerekek ruházkodását is. Hozzátette: ha a köpenyviselés kötelező lesz, azt az állam is támogatja majd valamilyen módon, hiszen ha a közoktatás ingyenes, az államnak az eszközöket is biztosítania kell hozzá.

Megkérdeztük olvasóinkat a kötelező iskolaköpenyről, többségük szerint a köpeny nem fedi el a társadalmi különbségeket, továbbra is lesznek „menő és csóró gyerekek”, a szülőknek viszont pluszkiadást jelentene. A kék ruhadarab sokak szerint értelmetlen, bevezetése „antidemokratikus, ráadásul az elnyomás szimbóluma, és korlátozza a szabad akaratot”.

Egy biztos, az államnak sokba kerülne, a köpenykészítőknek pedig nagy üzlet lenne egy ilyen intézkedés. Az idei tanévet közel 1,3 mllió tanuló kezdte meg. Egy köpeny átlag 3 ezer forintba kerül. Azaz közel 3,9 milliárd forintjába kerülne egy „minden gyereknek iskolaköpenyt”-akció. A nagyságrendet jól jellemzi, hogy az a mindennapos testneveléshez hiányzó tornatermekre szánt pénz egyharmada.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.