Belföld

Birtokba vették a Megyeház utcai épületet az óvodások

Újra gyermekzsivajtól hangos a Megyeház utcai épület.

A székesfehérvári önkormányzat és az egyházmegye összefogásával bővült az óvodai létszám a megyeszékhelyen. Még júliusban döntött úgy a város közgyűlése, hogy az egyháztól hét évre térítésmentesen bérbe vett Megyeház utcai óvodaépületet és udvarát felújítják, rendbe teszik. A rendelkezésre álló rövid idő alatt a Városgondnokság szakemberei kialakították a konyhát, kifestették a csoportszobákat és a kisebb belső átalakításokat követően megtörtént a tisztasági festés és nagytakarítás, valamint kiépítették a játszóudvart is.

„A Tolnai utcai Óvoda telephelyeként működő intézmény megnyitásával, nemcsak ötven új óvodai férőhelyet létesített a székesfehérvári önkormányzat, hanem 9,5 álláshelyet is teremtett a munkavállalók számára.” – hangsúlyozta a bejárást követően Brájer Éva. Az alpolgármester hozzátette: „  A játékokkal felszerelt csoportszobák, a tornaterem, a kialakított közös helyiségek és a modern játszóeszközökkel berendezett udvar igazi gyermekparadicsom. Öröm látni a sok mosolygós arcú óvodást, akikre még sok feladat vár, hiszen az intézmény falait az általuk készített rajzok színesítik majd.”

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató az óvoda újraindulása kapcsán a példaértékű együttműködést emelte ki. „Nagy öröm, hogy az intézmény újra megnyitásáért összefogott az egyházmegye és az önkormányzat. Jó hír, hogy az épület az önkormányzati felújításnak köszönhetően megszépül és megőrzi szellemi funkcióját. Az marad, aminek az építésekor rendeltetett: gyermekeknek helyet adó intézmény.”

„Szeptembertől három csoportot indítottunk ötven fővel a Megyeház utcai óvodában. Két csoportban vegyes korosztály, egy csoportban pedig a legkisebbek kezdték meg a nevelési évet.” – mondta Oláhné Wágner Erika óvodavezető. „ A hat óvodapedagógus és három dajka a Tolnai úti Óvoda szakmai programja szerint dolgozik. Célunk, hogy a gyermekek élmény gazdag, harmonikus környezetben, az életkori sajátosságoknak megfelelően, az egyéni fejlődési ütemük tiszteletben tartásával fejlődjenek.” – tette hozzá Oláhné Wágner Erika.

A Megyeház utcai óvodába járó gyermekek szülei a Városgondnokságtól úgynevezett “Kölyök-bérletet” igényelhetnek, amellyel a belvárosi óvodaépület környékén parkolhatnak. A fizetős parkolási övezetekben található oktatási intézményeknél is működik már ez a bérletrendszer, segítve a gyermekek szállítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik